Művészeti Fesztivál - Zene és színház

2012.06.19/Húzónevek, különleges előadások, zseniális zenészek a tizedik Művészeti Fesztiválon. Itt lesznek az átutazók: Udvaros Dorottya, Dés László és Cserhalmi György. Zenél többek között Horváth Kornél, Rúzsa Magdi, a Parno Graszt. A Papsoka templomrom pedig színházi előadás helyszíne lesz.

 

- A tizedik, jubileumi Művészeti Fesztivált mindenképpen szeretnénk valóban ünnepivé tenni. Több műfajt felvonultató, színvonalas, ám egyben szórakoztató fesztivált tervezünk. Minden eddiginél sokszínűbb lesz az idei program, sok jó koncerttel és izgalmas színházi előadásokkal. Fesztivál- díjas bábjátékot láthatnak a gyerekek, lesz újra világzenei és improvizációs tábor, vetítéssel, előadással egybekötött egyedi rendezvénnyel emlékezünk meg Örkény Istvánról, a Magyar Játékszíni Napok alkalmából pedig színpadon lesz a Mr és Mrs című előadás, amelyben Verebes Linda és Pindroch Csaba szerepel. Különlegesnek ígérkezik a Veszprémi Petőfi Színház Jeanne d’Arc előadása, amelyet az 1100-as években épült Papsoka templomromnál mutatunk be. A helyszín már önmagában is izgalmas, amelynek külön érdekességet ad, hogy Jeanne d’Arc látomásaiban az a Szent Mihály arkangyal jelent meg és szólította fel az angolokkal szembeni harcra, akinek tiszteletére emelték az Árpád-kori templomot. Minden bizonnyal ez különleges hangulatot ad majd az előadásnak, amelyre a tervek szerint a kisvonat különjárata viszi majd el a nézőket - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház igazgatója, a fesztivál egyik szervezője.

Részletes program itt olvasható.

Az önkormányzat és a Kisfaludy Színház közös Művészeti Fesztiváljának zenei kínálatát Geszti Margit programszervező, a Sony Music egykori igazgatója állította össze, úgy, hogy a világzenei koncertek mellett hazai sztárok is színpadra lépjenek.

- Füred arculatához, miliőjéhez illő új és tartalmas produkciókat igyekeztem meghívni a fesztiválra. Lesznek közönség kedvencek, lesznek sztárok és lesznek kevésbé ismert, ám saját műfajukban zseniális zenészek. Kiemelném az Udvaros Dorottya, Dés László, Cserhalmi György Átutazó című koncertjét. Az országos turnéra induló produkciónak itt Füreden lesz a debütálása. A koncert tulajdonképpen Udvaros Dorottya kultikus lemezének előadása. Itt lesz a nagy kedvencem, a világ egyik legnagyszerűbb ütőhangszerese, Horváth Kornél egy extra produkcióval, hiszen Lantos Zoltán hegedűművésszel és Orosz Zoltán harmonikaművésszel közösen ad majd koncertet. Zenél majd a Parno Graszt, akik autentikus roma zenét játszanak és fergeteges hangulatot tudnak teremteni. Hasonlóan különleges zenei élményt ígér a kelet-európai muzsikákat ötvöző Mókus és a Fabula Rasa koncert, teljesen levettek a lábamról, amikor először hallottam őket játszani. És zenekarával együtt koncertezik majd a méltán közkedvelt Rúzsa Magdi - fogalmazott Geszti Margit.

Az említetteken kívül még jó néhány program lesz a június 29 - július 9. között zajló, tíz napos fesztivál alatt. Részletes program itt olvasható.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2013-05-22 18.00

Bánó Veronika és Kiss András estje.

2013-05-25

Látványos verseny.

2013-05-26

Programok gyerekeknek.

2013-05-27-28

A legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai bormustra.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


18℃
13.6℃
4.3 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Hirdetés

Rodin Füreden

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek

Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve látható a kiállításon. Részletek itt.

Hatvany Lajos kiállítás a Vaszary Villában

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
Anett 2013.05.21/
Jelzés észrevételéhez hozzászólva: Igaza van! De ez sajnos nem csak a parton probléma. A város többi részén is póráz nélkül sétáltatják a kutyákat, vagy ami még...
Kisforeszt 2013.05.21/
A Kiserdőre ráférne egy kis törődés. Elég elhanyagolt állapotban van, főleg a teniszpálya és a Séta utca közötti részen, méteres a gaz, valamint a viharok miatt...
Béla 2013.05.21/
Tisztel Önkormányzat,Nagyon szép lesz az Agro elötti járda (igaz a túl oldalon is van már belőle), de kérdezném az illetékeseket, hogy a Noszlopy út nyugati fel...