Tavasszal nyit a látogatóközpont

2014.01.13/Jó ütemben halad a Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközpont építése a Tagore sétányon. Várhatóan április végére befejeződik az építkezés.

Az épület vázszerkezete már kész, májusban a kiállító terek illetve a látványos akvárium kialakítása következik.


Alig több, mint két hónappal ezelőtt álltak neki a tájba illő épület kialakításának. Elbontották a rossz állapotban lévő egykori wc épületet, rendezték a területet, - csak három fát kellett kivágni- most már a tető acélszerkezetét készítik. A szokatlanul enyhe télnek köszönhetően nagyon jó ütemben halad az építkezés.
Videó alább csatolva.

- Jelenleg harminc százalékos készültségben van az épület. Már jól látható a tömege, nagysága, és a magassága is, amely érdemben már nem változik. Most készítjük elő a tetőt tartó acélszerkezetet, a már a végeleges helyükre került pillérekre egy 40 centiméter vastag félnyeregtető kerül, amely a Balaton felé lejt majd - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Horváth Tamás, az önkormányzati tulajdonban lévő Gótika Kft ügyvezetője. A füredi cég végzi a központ teljes beruházását. A projekt keretében újul meg a Széchenyi-, illetve az Aranyhíd sétány is. A beruházás tervezett összköltsége 515 millió forint, ebből 450 millió forintot fedez az uniós támogatás.

A Tagore sétány északi oldalára épülő látogatóközpont a Balaton jellegzetes pavilon építészetét idézi majd, különös tekintettel az 50-es évek második felében elterjedt modern, letisztult elemekre, nyugati részén a tervek szerint igényes pihenőparkot létesítenek.
A terveknél külön szempont volt a tájba illő építkezés, a sétány hangulatának megőrzése illetve a balatoni panoráma védelme, azaz az épület nem akadályozhatja a kilátást.

Két hónappal ezelőtt még a tereprendezés zajlott.

Most így áll az építkezés.

Az új turisztikai és látogatóközpont egy komplex környezetismereti bemutatóhely lesz, ahol édesvízi akváriumokban mutatják be a Balaton élővilágát, de lesz kültéri medence, valamint több foglalkoztató terem is. A Balaton-felvidéki hegyi patakoktól kiindulva a Balaton jellegzetes élővilágának bemutatása a cél. A tervek szerint a látogatókat egységesen kialakított akváriumok fogadják majd, amelyekben valamennyi, a tóban élő hal megtalálható lesz, kisebb akváriumokban pedig kagylókat, ritka rákokat láthatnak az érdeklődők.

A térségben egyedülállónak számító látogatóközpont, a remények szerint, a szezonon kívül is tartalmas programot nyújt majd a turisták számára.

balatonfured.hu

Kapcsolódó videó:

PROGRAMOK
2017-04-28 09.30

Emlékezés a kultikus íróra.

2017-04-29 10.00

Gasztronómia a Koloska völgyben.

2017-04-29-01

Kerékpárverseny.

2017-05-01

Koncertek, tárlatok, foglalkozások.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


12℃
4.3℃
1.4 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
versenyhez 2017.04.23/
Nemcsak a versenyek, a város saját intézményei is fent hagyják a plakátokat. Tavaly hosszú időn keresztül ki volt zászlózva a Tagore sétány már rég elavult prog...
verseny 2017.04.23/
Nincs azzal semmi bajom, hogy kerékpár versenyt rendeznek a városban, vagy futást és így tovább. Kellenek ezek. De azt nem értem, hogy évek óta az történik, hog...
H. Árpi 2017.04.22/
Kedves Lőrke! Természetesen park lesz a mélygarázs felett, hisz ez lett megígérve. Elképzelni se tudnám, hogy egy ilyen frekventált helyen akármi más épüljön, m...