Füred a világörökség része lehet

2015.12.07/A Balaton-felvidék, mint kultúrtáj szerepel az UNESCO világörökségi listájának várományosai között. 2020-ban Füred reformkori városrésze, akár meg is kaphatja a nagy presztízsű címet.

A Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Káli-medence, a Hévízi-tó és a keszthelyi Festetics-kastély természeti, illetve kulturális örökségi védettség alatt álló területei, valamint Balatonfüred reformkori városrészének műemléki védelem alatt álló része szerepel az idén felülvizsgált listán, amely a hazai világörökségi várományosi helyszíneket tartalmazza – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács és a Balaton Világörökségéért Alapítvány által szervezett konferencián.

A térség legkorábban 2018 elején válhat jelöltté, majd jó esetben 2020-ban nyerheti el a világörökségi címet. Több mint tíz éves terv, hogy a térség elnyerje az UNESCO világörökségi címét.

A helyszín eredetileg 1993-ban került a világörökségi várományos listára, akkor még másik kategóriában. A jelenlegi szakmai javaslat szerint Balaton-felvidék kultúrtáj címen szerepel a listán. A kultúrtáj terület több mint 30 települést érint Aszófőtől Tapolcáig. A várományos helyszínek szakmai felülvizsgálatát a Forster Központ 2013-ban elvégezte. Voltak olyan Balaton-menti települések, melyek nem támogatták a jegyzékbe vételt, mondván nem tudják, milyen kötelezettséggel illetve előírásokkal járhat a világörökségi cím esetleges megszerzése.

A konferencia célja az volt, hogy az érintett települések minél átfogóbban megismerjék, mivel járhat a világörökségi cím, s ehhez milyen teendőkre van szükség. A területfejlesztési szakemberek egyöntetű véleménye szerint a cím számos előnnyel jár: élénkíti a terület gazdaságát, erősíti a helyiek identitását, ráadásul általa pluszforrásokat lehet igényelni, illetve a magas presztízse miatt a minőségi turizmus is jelentősen fejlődhet a térségben.

A Balaton-felvidéki kultúrtáj tehát egyelőre csak a világörökség várományosi jegyzékébe került be, ami nem jelenti automatikusan a cím elnyerését. A pályázóknak 2018-ig meg kell szerezniük a jelölt státuszt, amihez az érintett önkormányzatoknak, a civil-, és szakmai szervezeteknek egy átgondolt világörökségi koncepciót kell kialakítaniuk.

A Balaton-felvidéki kultúrtáj kiemelt értékeket hordozó területeinek meghatározó, közös alapja a több millió éves földtörténeti múlt, amely vulkáni működéssel is együtt járó folyamataival és azok utóhatásaival, mint például a gyógyhatású meleg vizek megjelenésével hozta létre a változatos, mégis harmonikus egységet alkotó tájat.

Magyarországon jelenleg nyolc világörökségi helyszín található, közülük hét a kulturális kategóriában kapott tagságot. Íme, a lista: Budapest - a Duna-part, a Budai Várnegyed és az Andrássy út, Hollókő ófalu, a Pannonhalmi Bencés Főapátság, a Hortobágyi Nemzeti Park, az Aggteleki-karszt, Pécs ókeresztény temetője, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék és a Fertő, mint kultúrtáj.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-06-24 11.30

Gyerek portrék a 17. századtól napjainkig.

2017-06-24 16.00

Indiai kulturális fesztivál.

2017-06-24 20.00

Máglyagyújtás.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


22℃
23.5℃
9 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
Tagore 2 2017.06.23/
Fér még konténer a sétányra , Láttam ma is hoztak párat nem elég a 30 db...Szerintem zárják le a sétány másik felét is a turizmusnak lassan annyi a parton. Meg ...
Dörögd 2017.06.23/
Én azt látom, hogy a Füred tévé honlapja full modern lett. Nem tudom észrevették-e de HD minőségben jelennek meg a videók. Ez fejlesztés. Persze elsőre furcsa, ...
füred tv honlapja 2017.06.22/
Nekünk nagyon tetszik a Füred tv új honlapja. A videók szuper minőségűek, az egész nagyon modern és igényes. Gratulálok!