Füredi Prima Díjasok

2016.11.20/Átadták a megyei Prima Díjakat. Ifj. Figula Mihály is díjazott.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém megyei Szervezetének Elnöksége és Veszprém megyei Prima Díj Alapítványnak Kuratóriuma tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Veszprém megyei PRIMA Díjat, melynek célja a kultúra, kimagasló képviselőinek, a szűkebb régiónkban élő és dolgozó kiválóságoknak erkölcsi és anyagi elismerése.

A döntés értelmében idén a Megyei Év Vállalkozója Díjat ifj. Figula Mihály a balatonfüredi Figula Pincészet vezetője vehette át.

A 2016. évi  „Magyar Zeneművészet” kategória megyei Prima Díjasa a Recercare Régizenei Műhely lett. Az együttes azzal a céllal jött létre, hogy a megyében élő régizenével foglalkozó muzsikusoknak lehetőséget biztosítson együttgondolkodásra, kísérletezésre és fellépésre. A középkori és reneszánsz egyházi és világi zenét játszó zenekar tagja Király Nóra – ének, középkori hárfa, aki jelenleg a Vaszary Galériában dolgozik, előtte pedig a füredi önkormányzat kulturális osztályának volt a munkatársa. A zenekar többi tagja: Suda Magdolna – ének, Kallai Nóra – viola da gamba, Nagy Csaba – lant, Reményi Árpád – lant, Sipos Csaba – ütők, Vikman Pál - ének, Kovács Előd – narráció.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-04-28 09.30

Emlékezés a kultikus íróra.

2017-04-29 10.00

Gasztronómia a Koloska völgyben.

2017-04-29-01

Kerékpárverseny.

2017-05-01

Koncertek, tárlatok, foglalkozások.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


12℃
4.3℃
1.4 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
versenyhez 2017.04.23/
Nemcsak a versenyek, a város saját intézményei is fent hagyják a plakátokat. Tavaly hosszú időn keresztül ki volt zászlózva a Tagore sétány már rég elavult prog...
verseny 2017.04.23/
Nincs azzal semmi bajom, hogy kerékpár versenyt rendeznek a városban, vagy futást és így tovább. Kellenek ezek. De azt nem értem, hogy évek óta az történik, hog...
H. Árpi 2017.04.22/
Kedves Lőrke! Természetesen park lesz a mélygarázs felett, hisz ez lett megígérve. Elképzelni se tudnám, hogy egy ilyen frekventált helyen akármi más épüljön, m...