Bóka István: A város élni akar!

2016.12.06/Új közösségi terek és zöldfelületek kialakítása, a felső városrész rehabilitációja – ezek a közeljövő városfejlesztési stratégiájának a legfontosabb elemei. Balatonfüred a minőségi fejlesztések révén változik, egyre felkapottabb, új jelenségek tapasztalhatók - aktuális kérdések is szóba kerültek a közmeghallgatáson.

- A város gazdálkodása nyereséges. A tavalyi évhez képest az iparűzési-, illetve az idegenforgalmi adó 10 százalékkal nőtt, a városban regisztrált vendégéjszakák száma is emelkedett. Jövőre lesznek nehézségeink, mert januártól, az oktatási intézmények fenntartása és működtetése is az államhoz kerül, amivel sajnos együtt jár az is, hogy csökkentik az idegenforgalmi adó után járó támogatást. Ez összességében 60 milliós hiányt jelent Balatonfürednek. Ettől függetlenül 2017-ben is többletre számítok - mondta a közösségi házban tartott beszámolójában Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: idén 16 uniós pályázatot adott be a város, de egyelőre késnek a bírálatok, a remények szerint jövőre kezdődhet el több, jelentős fejlesztés.

Több beruházást is terveznek a városban, a kemping fejlesztésétől, az iparterületek bővítésén át a rendelőintézet vagy éppen a Kiserdei óvoda fejlesztéséig. A legfontosabbnak a felső városrész rehabilitációját tartja a polgármester.

- A Fehér templom és az evangélikus templom közötti nagyon értékes, de igen leromlott állapotú városrészről van szó. Úgy látjuk, nincs olyan gazdasági erő, amely ezt rehabilitálni tudná, így az önkormányzatnak kell cselekednie. 700 milliós támogatásra pályáztunk, de önerőből már elkezdtük a tervek megvalósítását. Több nagy értékű ingatlant vásárolt meg az önkormányzat, annak érdekében, hogy meg tudjuk újítani a Kossuth utcai üzletsort, a mögötte lévő területeket pedig lehessen rehabilitálni. Ez a fejlesztés a zöld program keretében zajlik majd, rendkívül fontos, hogy megvalósuljon – vélekedett Bóka István.

Sikeres pályázat esetén jövőre elkezdődhet a kemping fejlesztése, a szívkórház tulajdonában lévő Brázay strand illetve a horgász tanya egyhektáros területén pedig egy mindenki számára nyitott közpark létesülne. - A városnak közterületek kellenek. Elemi érdekünk, hogy minél nagyobb területen elérhetővé tudjuk tenni a közvetlen vízparti kapcsolatot. Ez a beruházás ezt szolgálná, jelentősen nőne a város közparkként funkcionáló zöldterülete - hangsúlyozta Bóka István, aki kiemelte, a társasági adók bevételéből a Radnóti valamint az Eötvös iskolákban új tornacsarnok épül és elindulhat a felső városrész legrégebbi épületének, az egykori zsinagógának a felújítása is.

Szeretné a város a Balaton Szabadidő Központ színpadának lefedését megoldani, napirenden van a Csopak és Füred közötti egykori római út illetve a Horváth Mihály utca teljes felújítása, valamint a városi könyvtár, a közösségi ház felújítása – sorolta az elképzeléseket Bóka István, megjegyezve: még nem látni pontosan, mire adnak lehetőséget majd az uniós pályázatok.

A közmeghallgatáson szóba került az épülő mélygarázs. Ketten nehezményezték, hogy az építkezés miatt a Zákonyi úti parkolóban kivágták a fákat illetve felmerült, miért nem inkább a Huray utcában építik meg a parkolót. Bóka István ezzel kapcsolatban elmondta: elemi szükséglete a városnak, hogy közösségi területek illetve zöldfelületek jöjjenek létre, ugyanakkor az átalakításokat úgy kell megvalósítani, hogy a parkolók száma nem csökkenhet.

- Nagyon fontos, hogy új közösségi tereket tudjunk kialakítani. Kevés a hely, főleg a part közelében, ezért a Zákonyi úti mélygarázs építése egy logikus döntés, hiszen parkolót nem vesztünk, ugyanakkor a felszínen egy új parkosított terület lesz. Kérem, várják meg a beruházás végét, és akkor mindenki eldöntheti, hogy az új zöld terület vagy a korábbi aszfaltozott parkoló volt-e szerethetőbb a városban. A Huray utcai egykori piac területe sziklás, ide mélygarázst építeni nem lehet. A terület fejlesztését csak abban az esetben lehet megkezdeni, ha az itt lévő parkolókat máshol tudjuk biztosítani - vélekedett a fórumon a polgármester.

A városban gyors ütemben épülő lakóparkokkal kapcsolatban is kérdezték a polgármestert, aki elmondta: valóban gyors folyamatról van szó, az elmúlt egy-két évben rendkívüli módon felértékelődött Balatonfüred, egyre többen szeretnének itt építkezni.
- A város élni akar, fejlődni, ehhez viszont bevételre van szükség. El kell dönteni, miből akar élni a város, mert az világos, hogy jövedelemre van szükségünk. Sok lehetőségünk nincs, turizmus és kisebb ipari tevékenységek – ebből tudunk bevételt szerezni. Meg kell tartani a lakosság számát, nem szeretnénk óvodai és iskolai csoportokat bezárni, nem szeretnénk, ha elsorvadna a város. Kellenek az éves munkahelyeket biztosító kereskedelmi szálláshelyek is – vélekedett Bóka István, aki hozzátette: a szabályozási tervet módosítják, az ezer négyzetméternél kisebb telkeken korlátozzák majd a beépíthetőséget, a településképi szabályokat pedig továbbra is következetesen betartják.

Volt, aki azt kritizálta, hogy nyaranta szinte élhetetlen a város a turisták miatt, miközben a város vezetése még tovább akarja fejleszteni a turizmust.
- Növelni kell a vendégéjszakák számát, nem a nyári időszakban, hanem az év többi részében. Ezt célozzák a fejlesztési szándékaink, a szálláshelyek bővítése, az aktív turizmus erősítése. Ha egy városban minőségi fejlesztés történik, akkor annak egyik hozománya, hogy nő a turizmus is. Balatonfüreden ez zajlik, kedvelt, felkapott hely lett a város. Nem tehetjük ki júliusban és augusztusban a megtelt táblát. Örülünk, hogy sokan szeretik, és sokan látogatnak a városba, minden szándékunk az, hogy élhető, szerethető legyen Balatonfüred, ezt célozzák a fejlesztések és ez határozza meg a település működtetését is – mondta Bóka István.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-08-20 10.30

Államalapítás ünnepe.

2017-08-13-03

Koncertek a parton.

2017-08-19 21.00

A divattervező bemutatója.

2017-08-19 17.00

Kiállítás Duray Tibor műveiből.

2017-08-20 20.00

Délszláv dallamok, Illés örökzöldek.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


24℃
28.9℃
3.1 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
Arácshoz 2017.08.18/
A kedves arácsiaknak ajánlanám figyelmébe Füred történelmét, miszerint Magyaré, Arács, Kék, Füred, Papsoka, Siske és Szentkirályparragja osztozott a mai Füred t...
Inkognitó 2017.08.18/
Egy kérdés, miért van az aràcsi úton kerékpàrút ha a biciklisek az utat hasznàljàk? Ha rajuk dudàlsz még ők szidkozódnak? Ha annyiszor kinnt a traffi és benne i...
Kedves Füredi 2017.08.18/
Azért van ott, mert az Balatonarács. Örüljön, hogy fürödhet a két szép arácsi strandon:-)))