Kijavították a hibákat - Új nyitvatartás a városi uszodában

2017.02.03/Vége a próbaüzemnek, a kisebb-nagyobb hibákat kijavították, február 6-tól új, jelentősen bővített nyitvatartási idővel üzemel a városi uszoda. Minden szolgáltatás elérhető, teljes üzemmódban működik a wellness részleg, elindult a masszázs, a hónap közepétől pedig a büfé is kinyit majd.

 

Február 6-tól, hétfőtől szombatig, reggel 7 órától este 7-ig lesz nyitva az uszoda. Vasárnaponként szünnap. Márciustól véglegesítik a nyitvatartási időt, hétköznapokon 06-21 óra között, míg a hétvégéken 06-18 óra között lehet majd látogatni a létesítményt.

Az egy hónapos próbaüzem alatt több hibát is kijavítottak, a két infra szaunát, finn szaunát, gőzkabint, pezsgőfürdőt tartalmazó wellness részleg is most már teljes kapacitással működik.

- Vízgépészeti problémák voltak, amiket sikerült megoldanunk. Beállt a medencék vizének hőfoka, és a víz vegyszerezése is. Voltak gondok a légtechnika rendszerrel, a páramentesítés illetve a szellőztetés akadozott, kijavítottuk ezt is. Időközben kiderült, hogy a szauna térben ki kell cserélni a bútorokat, mert nem bírják a páraterhelést. A zuhanyzóknál vannak még kisebb hiányosságok, ezeket szintén javítjuk. Ez az egy hónap arra is jó volt, hogy finomítsuk a beléptető rendszer működését - válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Majer Tamás, az uszoda üzemeltetője.

A Balaton Szabadidő Központot is évek óta működtető, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ Kft vezetője elmondta: a próbaüzem ideje alatt naponta 30-40 vendég látogatta az uszodát, a Balatonfüredi USC már itt tartja az edzéseit, délelőttönként pedig az iskolai úszásoktatás is itt zajlik.

- Az elmúlt hetekben nagyon sokan érdeklődtek, megnézték, körbejárták az uszodát, de a szűkített nyitvatartás miatt nem tudták kipróbálni a medencéket. Most ez biztos változik, hiszen este hétig leszünk nyitva, sőt, márciustól este kilencig. Arra külön odafigyelünk, hogy a sportegyesületi edzések és az úszásoktatások ideje alatt is lehessen látogatni az uszodát, minden napszakban vagy a nagymedencében, vagy a szinkron medencében 3-4 sávot fenntartunk a látogatók számára - tette hozzá Majer Tamás.

Az új nyitvatartási rend a jegyárakat nem befolyásolja, azok változatlanok. A felnőtt belépő 1200 Ft, a diák 900 Ft, míg a gyermek/nyugdíjas jegy 700 forintba kerül. A balatonfüredi lakcímmel rendelkezők kedvezményes, 900 forintos belépőt válthatnak.
A családi belépő (két felnőtt, egy gyerek) 2600 forintba-, a tíz alkalmas felnőtt bérlet 10 ezer forintba-, a diák 7 ezerbe-, a nyugdíjas/gyermek 6 ezer forintba kerül, míg a fürediek 8 ezer forinttért vehetik meg a bérletet.
Három éves korig a belépés ingyenes. A wellness szolgáltatásokat (gőzfürdő, jakuzzi, szauna) a felnőttek 900 forinttért vehetik igénybe.

Mint arról korábban már többször beszámoltunk a Horváth Mihály utcában álló, egymilliárdba kerülő városi uszoda a tervezetthez képest jókora késéssel készült el. 33 méteres medence, wellness részleg, oktató medence, masszázs, mobil nézőtér és büfé várja a látogatókat. A négycsillagos szolgáltatásokat nyújtó uszoda nyugati szárnyához egy szálláshellyel is rendelkező, kézilabda utánpótlás-nevelő központ épül. További részletek és fotók itt.

balatonfured.hu

Kapcsolódó cikkek:

PROGRAMOK
2017-07-15-23

Koncertek és borkóstolás.

2017-07-23 21.00

Operett slágerek és táncdalok.

2017-07-26-29

Operafüred, Szívhalászat, prímás verseny.

2017-07-26 19.00

Annák egymás között.

2017-07-27 20.00

Szórakoztató jelenetek négy nőről.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


24℃
31℃
4 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
CS.ZOLI 2017.07.22/
Balatonfüredet Balatonszőlős felé elhagyva, a Vázsonyi úton évek ( igen, évek) óta csordogál át egy kicsi, de mégsem jelentéktelen "erecske".Nyáron le...
Csend 2017.07.20/
Tisztelt város vezetőség! A csendrendelet, a nyár idejére nem érvényes a Perzel Mór és az Ady Endre utca kereszteződésénél való építkezésre? 2016 novemberétől, ...
parkolás 2017.07.20/
Amikor a mélygarázsban parkoltam direkt rákérdeztem a rendszerre. Azt mondta a parkolóőr, hogy egyelőre minden úgy van, mint a felszíni parkolásnál.