Az élre tört a balatonfüredi ingatlanpiac

2017.03.20/Nemcsak az exkluzív ingatlanok, hanem az átlagos négyzetméter árak is kifejezetten drágák Balatonfüreden. A balatoni térségből kiemelkednek a város ingatlanárai.


A tavaly érvényesülő ingatlanpiaci áremelkedés területenként nagymértékű eltéréseket mutatott, melynek eredményeként az egyes térségek között akár tízszeres is lehet a különbség az átlagos négyzetméterárak között.
Az eladásra kínált ingatlanok átlagosan 95 ezer és 477 ezer forint közötti négyzetméteráron vásárolhatóak meg, a legdrágább terület továbbra is Budapest, melyet Győr-Moson-Sopron, majd Veszprém megye követ.
A lista végén Nógrád megye helyezkedik el, ahol már 100 ezer Ft/m2 ár alatt is elérhető egy-egy ingatlan. Tavaly Veszprém megyében 15%-kal emelkedtek az ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai, a drágulás idén egyelőre megállt, a megyében 2 százalékos csökkenés volt.

Országos szinten is kifejezetten drágának számítanak a balatoni ingatlanok. A kistérségek mezőnyét vizsgálva a balatonfüredi kiemelkedik a közel 420 ezer Ft/m2 átlagárral, ezt követi a siófoki 384 ezer és a budaörsi kistérség 330 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Az első tíz helyen találjuk többek között a Sopron-fertődi, Dunakeszi, Szentendre, győri és fonyódi térségeket is. A legalacsonyabb négyzetméterenkénti árakkal a keleti országrészben találkozhatunk, itt 47 ezer és 67 ezer forint közé esik az átlagos négyzetméterenkénti ár.

Az átlagos ingatlanárak mögött az egyes típusok között nagymértékű eltérések vannak. A Balatonfüreden eladó téglalakások 576 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti áraival országosan is kiemelkedőek, a környező településekhez képest azonban nem kiugró az árszínvonal. Szántód átlagárainál 6 százalékkal kedvezőbb, Tihany, Zamárdi és Siófok árszintjénél pedig 1-28 százalékkal magasabb átlagáron érhető el az említett típus.

A balatonfüredi családi házaknál más tendencia érvényesül, a szántódi, tihanyi és zamárdi árszinttől 3-10 százalékkal alacsonyabbak az átlagos négyzetméter árak, míg Siófokhoz képest 31 százalékkal magasabbak.

A meghirdetett árak növekedése folyamatos tendenciát mutat, az ország egyes területein azonban megállt az emelkedés. A következő időszakban az új lakások nagyszámú piacra kerülése hatással lehet a használt építésű ingatlanokra, az elemzők szerint ezen a piacon mérséklődhetnek az árak.

Forrás: Ingatlannet.hu

PROGRAMOK
2017-08-20 10.30

Államalapítás ünnepe.

2017-08-13-03

Koncertek a parton.

2017-08-19 21.00

A divattervező bemutatója.

2017-08-19 17.00

Kiállítás Duray Tibor műveiből.

2017-08-20 20.00

Délszláv dallamok, Illés örökzöldek.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


24℃
28.9℃
3.1 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
Arácshoz 2017.08.18/
A kedves arácsiaknak ajánlanám figyelmébe Füred történelmét, miszerint Magyaré, Arács, Kék, Füred, Papsoka, Siske és Szentkirályparragja osztozott a mai Füred t...
Inkognitó 2017.08.18/
Egy kérdés, miért van az aràcsi úton kerékpàrút ha a biciklisek az utat hasznàljàk? Ha rajuk dudàlsz még ők szidkozódnak? Ha annyiszor kinnt a traffi és benne i...
Kedves Füredi 2017.08.18/
Azért van ott, mert az Balatonarács. Örüljön, hogy fürödhet a két szép arácsi strandon:-)))