Montessori csoport a bölcsődében

2017.03.27/Segíts nekem, hogy magam csinálhassam - ez a mottója annak a Montessori-módszernek, aminek a szellemében idén szeptembertől új csoport indul a városi bölcsődében.

A szülők részéről újabb és újabb nevelési kérdések fogalmazódnak meg, a bölcsődei pedagógusok pedig szintén tapasztalják, hogy a gyerekek is egészen mások, mint pár évtizeddel ezelőtti társaik. Ennek megfelelően a bölcsődei pedagógusok képzését folyamatosan változtatni kell, hogy tájékozottabbak lehessenek a hasznos és alkalmazható pedagógiai irányzatok terén. A jelen és a jövő kihívásaira a feleletet egyre többen az 1870-ben, Olaszországban született Maria Montessori pedagógiai rendszerében keresik.

Kovács Judit a balatonfüredi városi bölcsőde vezetője kifejtette, a Montessori-csoportos gyermekek ugyanúgy önfeledten fognak játszani, mint a hagyományos bölcsődei csoportba járó társaik. A lényegi különbség abban lesz, hogy már kicsi korban önállóbbak lesznek, mert tapasztalati úton megtanulják például, hogyan vegyék fel egyedül a kabátjukat, gombolják be a gombjaikat. Rávezetik őket, hogy mennyire egyszerűek ezek a hétköznapi feladatok, ők pedig önfeledten, játékosan fejlődnek.

A szakember szerint a bölcsődei szakmai irányelvek jelentős változásokon mentek keresztül az elmúlt húsz-harminc évben. Elég csak arra gondolni, hogy évtizedekkel ezelőtt még egészségügyi intézménynek számított egy bölcsőde, ahol mezítelenül, lázmérővel kellett a gyerekeket átadni. Ma a gyermekvédelem, vagyis a szociális ágazat felügyeli a legkisebbek intézményeit, a gyerekek saját ruhájukat hordják, és két hét alatt szoknak be a szülővel együtt.

- Ma a világ hetven országában alkalmazzák a Montessori-módszert, és érintőlegesen minden magyar felsőoktatásban részt vevő pedagógus találkozik a nevével. Mi a pécsi testvérbölcsődénk révén kaptunk további információkat a módszerről, amit egy ideje konferenciákon és az interneten is figyelemmel kísértünk. A füredi városi bölcsődében dolgozó 8-10 gondozónő egyhangúan döntött úgy, hogy ismerkedjünk meg a módszerrel, így ketten képzésen vehetnek részt. Ez egy merőben más szemléletmód, kreativitást igényel a gondozóktól, ezért volt fontos az egyhangú döntés, amihez a technikai személyzet is csatlakozott. Rájuk is szükségünk lesz, mert a Montessori-módszer szerint például a gyerekek kiszolgálják magukat, merítenek, öntenek, és ha az kidől, vagy egy tányér leesik és eltörik, akkor a technikai személyzet segítségével törlik fel és seprik össze. Jellemzően ez ritkán fordul elő, a gyerekek odafigyelnek, és élvezik az önállóságot – mondta az intézményvezető.

Egy mai, modern bölcsőde nem áll messze a Montessori-módszertől, hisz alapelv a gyermek tisztelete és önállóságra nevelése. A különbség az, hogy mindezt más módszerrel érik el – állítja a szakember. A Montessori-módszer egyik lényeges eleme – amit nem csak a Montessori, hanem mind a négy csoportunkban szeretnénk bevezetni -, hogy lesznek úgynevezett csend-játékok, amivel megtanítjuk őket lecsendesedni, fokozottan egymásra figyelni. A játékaikat olyanokra cseréljük, amivel ugyanúgy önfeledten tevékenykedhetnek, mint a hagyományos játékokkal, csak kicsit több hétköznapi tapasztalatot szereznek velük: virágot locsolnak, öntögetnek különböző formájú edényekbe, a súlyt szemléltető tárgyakat vehetnek kézbe, gombolhatnak, csatolhatnak, tépőzárazhatnak, sütünk-főzünk, ablakot vagy éppen cipőt takaríthatnak. De nem kell megijedni: lesz babájuk is, a gyerekek a hagyományos és a Montessori-szemlélet mai korra érvényes ötvözetét kapják tőlünk – teszi hozzá Kovács Judit.

Az intézményfenntartó önkormányzat támogatásáról biztosította a bölcsőde módszertani törekvéseit, a szülők pedig összefogtak, hogy némely játékot maguk segítenek elkészíteni. A bölcsőde vezetése hasonló módszerrel dolgozó, hazai és külföldi intézményekbe tanulmányutak szervezését tervezi.


Maria Montessori (1870 – 1952) műszaki középiskolába járt, majd a Műegyetemen folytatta tanulmányait. 25 évesen Olaszország első orvosnőjévé avatták. Fiatal orvosként gyermekosztályon dolgozott, és ott hamarosan arra a megállapításra jutott, hogy az értelmi sérülés nemcsak gyógyszerekkel, hanem sokkal inkább pedagógiai eszközökkel korrigálható. Érdeklődése ettől kezdve irányult a pedagógia felé. Neki köszönhető például, hogy a gyerekek a saját magasságuknak megfelelő óvodai és iskolapadokban ülhetnek, a játékaik pedig nem szekrényekben, hanem könnyen hozzáférhető polcokon vannak. Maria Montessori a szabad, boldog, öntudatos ember nevelésén fáradozott egész életén át.

hirbalaton.hu

PROGRAMOK
2017-04-28 09.30

Emlékezés a kultikus íróra.

2017-04-29 10.00

Gasztronómia a Koloska völgyben.

2017-04-29-01

Kerékpárverseny.

2017-05-01

Koncertek, tárlatok, foglalkozások.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


12℃
18.1℃
0 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
ironia 2017.04.26/
Attól még hogy nincs odabiggyesztve a vigyorka, lehet valami ironikus, csak kicsit gondolkodni kell hozzá.
Gab 2017.04.26/
A görög falu helyén igazán lehetne egy 20.000-es stadion Mielőtt a méretét betű érné, a felcsútival lenne arányos...
Levendula utca 2017.04.25/
Többen is írták, hogy a mélygarázs felett nem lesz elegendő termőréteg. Jeleznénk, a Levendula utcában rengeteg föld van, bőven kifutja még az 1 méteres termőré...