Jókai Napok - Kultusz gasztronómiával

2017.04.29/Könnyedség és szellemiség avagy Jókai Napok a városhoz több szállal kötődő romantikus író szellemében. Irodalom, reformkori séta, a szenvedélyes író életének megidézése, gálaest, és az elmaradhatatlan gasztronómiai parti a hangulatos Koloska völgyben: idén is megfőzték Jókait.

- Jókai egyike azon kevés magyar íróknak, akinek kultusza már életében kialakult. Kereken 160 évvel ezelőtt villát vásárolt Füreden, később több jelentős művét itt írta. Most is itt van közöttünk, hiszen az itt élők szeretettel és elkötelezettséggel ápolják szellemi örökségét - fogalmazott Bóka István, polgármester, az író egykori villájának udvarán rendezett hagyományos ünnepségen.

Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a Jókai-napok egy mindenkit megszólító összművészeti élménycsomag. A Jókai Emlékház egy fontos kultuszhely, szilárd és megkérdőjelezhetetlen fogódzó a magyar identitásunk megőrzésében - mondta.

Fotógaléria, katt a kis képre.

Jókai Napok 2017

A rendezvény díszvendége, Győr városa képviseletében, Somogyi Tivadar, alpolgármester hangsúlyozta: Balatonfüred Győrhöz hasonlóan a kultúra, a tánc, a zene városa. - Nem véletlen, hogy Jókai itt élte aranykorát, és az sem véletlen, hogy Füreddel kulturális együttműködési megállapodást kötünk, hiszen hasonlóan gondolkodunk a kultúráról - vélekedett az alpolgármester.

A nagy, klasszikus írónak állított ismét emléket a város a hagyományos Jókai Napokkal. Az ünnepségen Villányi László költő mondta el Sziget című versét.
Az idei rendezvény újdonsága, hogy ezúttal bárki bepillantást kaphat Arany János és Jókai közötti levélváltásba. Az ország egyik legkorszerűbb látványvilágú múzeumában a Jókai Emlékházban egy hónapig lesz látható a tizenhét eredeti dokumentum.

A ceremóniát követően Villányi László, a Győri Műhely főszerkesztője mutatta be a vidéki irodalmi folyóiratot a Bergmann Cukrászdában. A nosztalgiázást kedvelők reformkori sétán vehettek részt, megelevenedett a Jókai Emlékház, hiszen az író és felesége, Laborfalvi Róza visszatért a falak közé, majd sétára is invitálta az érdeklődőket. Szörényi László irodalomtörténész pedig a filológia felől igyekezett megközelíteni a két nagy író, Arany és Jókai kapcsolatát.
A gálaesten a Győri Filharmonikusok adtak koncertet az Anna Grand Hotelben.

Fotógaléria a Jókai-bableves főzőversenyről, katt a kis képre.

Jókai-bableves főzés a Koloskában

A rendezvény másnapján, szombaton, a gasztronómiáé volt a főszerep. A Koloska-völgyben mintegy negyven csapat állt neki a Jókai-bableves főzésének. Kora reggel előkerültek a bográcsok, délben már szinte megtelt a völgy, mindenki kóstolni igyekezett a főztökből. A jó hangulat, ezúttal sem maradt el.

 

A városhoz híven más programok is várják az idelátogatókat. A május múzeumi majálissal kezdődik, itt a vurstli helyett koncertek, tárlatvezetések, művészeti foglalkozások kötik le a parti sétálásban már megfáradtak figyelmét.

Május 6-án pedig veterán autók szépségversenye lesz, amikor is a Tagore sétányra vörös szőnyegen gördülnek be az ipari formatervezés remekei.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-07-15-23

Koncertek és borkóstolás.

2017-07-15-22

A Rizling Generáció borbemutatói.

2017-07-21 21.00

Válogatás Frank Sinatra és Michael Bublé dalaiból.

2017-07-22 21.00

Operett slágerek és táncdalok.

2017-07-23 21.00

Operett slágerek és táncdalok.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


24℃
30.3℃
2.9 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
Csend 2017.07.20/
Tisztelt város vezetőség! A csendrendelet, a nyár idejére nem érvényes a Perzel Mór és az Ady Endre utca kereszteződésénél való építkezésre? 2016 novemberétől, ...
parkolás 2017.07.20/
Amikor a mélygarázsban parkoltam direkt rákérdeztem a rendszerre. Azt mondta a parkolóőr, hogy egyelőre minden úgy van, mint a felszíni parkolásnál.
Endrődi 2017.07.20/
Nem értem, hogy miért nem lehet még mindig parkolni az Endrődi utcában. Azt mondták, arra az időre tiltják meg, amíg ott járnak a buszok. Már nem arra közlekedn...