A ZSIDÓSÁG ÉS CSÚCSTECHNOLÓGIA EINSTEINTŐL NAPJAINKIG

Az egykori zsinagóga épületében egyrészt egy modern állandó illetve időszaki kiállítást alakítanak ki, másrészt visszakapja szakrális funkcióját az épület. Az állandó kiállítás a zsidó származású Nobel-díjas tudósokat mutatja majd be, akiknek munkássága mai életünkre is hatással van. Építészek, művészek, tudósok életművét, ami példa lehet mindenki számára, olyan felfedezéseket, amelyek előbbre vitték az egész világot.


A tárlat nem a szomorú múltra való emlékezést állítja középpontba, hanem a zsidóság és a mindennapi élet kapcsolatát mutatja be.

Külföldi példákat is alapul véve a kiállítás arra törekszik, hogy a legújabb informatikai elemek használatával egy komplex élményt nyújtson a látogatóknak, minden korosztály megtalálja a maga számára érdekes tartalmat.

Érintőképernyős számítógépek, hangpultok, interaktív kivetítők és asztalok, kreatív makettek, a legmodernebb múzeumpedagógiai foglalkoztató elemek, rajzoló illetve játéksarok várja majd az érdeklődőket. Az úgynevezett hangpontok segítségével magyarul, angol, németül és héberül is „beszél” a tárlat, sőt a technika révén különböző dokumentumok és könyvek között is lapozgathatunk.

A felső szinten a zsidóság tudományos és technikai kultúráját bemutató interaktív tematikus kiállítás lesz. Az alsó térben pedig egy iskolai osztályt is befogadni képes, többcélú múzeumpedagógiai helyiséget alakítanak ki. Itt vetítések és különböző, a kiállításhoz szervesen kapcsolódó kreatív játékok is lesznek.

A beruházásról lakossági fórumot is tartottak.

A teret alkalmanként istentiszteletre is használják majd. A szakrális funkcióra az egykori templomi berendezésre utaló installáció emlékeztetne, amelyet az új előcsarnok és a hajdani templomterem között helyeznének le. A vitrinszerűen kialakított tóra szekrény jelezné, hogy egykor itt zsinagóga működött.

Az EGT Alapok Kulturális és természeti örökség programjának keretében megvalósuló beruházás 194 millió forintba kerül, a támogatási intenzitás 95 százalékos. A szükséges önerőt, 9,7 millió forintot Balatonfüred önkormányzata biztosítja. A kiállítás várhatóan 2017. májusára készül el.


Judaism and High Technology from Einstein to Today

ENGLISH TEXT



A TEMPLOM TÖRTÉNETE

 

A műemlék épület alapja a középkori Füred falu temploma volt, amelyet Szent Margit tiszteletére építettek. Első említése egy 1267-ben kiadott oklevélből ismert. A három nagy templom, a Fehér (református), a Piros (katolikus) és az evangélikus által körbezárt háromszög nyugati csúcsában áll a város legöregebb épületeként, falai 750 év történéseit őrzik.

A templomot fordulatos és tragikus története során többször is újjáépítették. A középkori templom alakja hosszúkás négyszög volt, keleti végén kisebb szentéllyel, mellette temető állt. A török korban szinte teljesen elpusztult az épület, leégett.

Korabeli dokumentumok alapján bizonyos, hogy a reformátusok 1710-ben újjáépítették, majd később átépítették, bővítették. A régészeti kutatások szerint a mai falakon belül egy kisebb, késő gótikus templom támpillérekkel megerősített falai álltak, - a reformátusok e fölé építették a nagyobb templomot. A ma is látható csehsüveg boltozata ekkor készült.
1855-ben a reformátusok az addigra már üresen álló épületet eladták a füredi zsidó hitközségnek, a hagyomány szerint azért, hogy az osztrák hatóságok ne tudják raktárként használni. Ekkor a templom 185 négyszögöles telken állt, különálló tornya adta meg jellegét. Ezután eklektikus stílusban átalakították.
Egészen 1944-ig működött zsinagógaként, sorsa a második világháború utáni vidéki zsinagógákéval osztozott: miután megszűnt a fenntartó közösség a templomot eladták. A benne őrzött tóra tekercseket elvitték, ezzel végleg megszűnt szakrális funkciója. Az 50-es, 60-as években hajógyári raktárként, garázsként használták, durván átalakították. 1991-ben magánkézbe került, étteremként működött, az elmúlt években azonban magára hagyatva, üresen állt.

A fejlesztés révén nemcsak a hányatott sorsú templom műemléki helyreállítása valósul meg, hanem új, kulturális és közösségi funkciót kap az épület, amelyben állandó és időszaki kiállítások is láthatók lesznek.

ENGLISH TEXT


Látványtervek és régi fotók a képgalériában.


Kép galéria
Videó galéria
Látványtervek
Archív fotók 1930-ból
Projekt nyitó (2016.11.22)