Jelképek

Balatonfüred címere

A címer formája kékkel és vörössel hasított, arany szegélyű, csücskös talpú pajzs. Első mezejében 12 hullámos arany pólya, hátulsó mezejében kereszt alakban elhelyezve arany szőlőfürt, klasszikus dór oszloprendű timpanonos épülethomlokzat, feltörő, két oldalt leomló sugarú vízforrás és hajó kormánykereke.

 

 

 

 

Városi zászló

Alapszíne középkék, formája álló téglalap, alsó széle rojtos, mérete 2:1-hez. A rojt színe azonos a zászló színével. A zászló közepén a címer, alsó szélén pedig széltől-szélig "BALATONFÜRED" felirat nyer elhelyezést. A felirat aranyszínű, a betűk magassága azonos a rojtok hosszával, valamint a pajzs mellett jobbról és balról lévő távolsággal.

 

 

 

 

 

 

Szimbólumok

Balatonfüred Képviselő-testülete 2005. július 25-i ülésén döntött arról, hogy a természeti értékek közül a magyar boglárka lepke (Iolana iolas) és a leánykökörcsin virág (Pulsatilla grandis) a város szimbólumai lesznek. Mindkét faj jellemzően a Tamás-hegy lakója, bár másutt is előfordul, meglétük igen jellemző Balatonfüredre. A boglárkák általában ragyogó kék színű apró lepkék. Sokszor tömegesen fordulnak elő, forró száraz nyarakon, nedves helyeken, útszéleken százával oltják szomjukat a vizes földet szívogatva.

Figyelem! Magyar boglárka: védett lepkefaj | Leánykökörcsin: védett növény


A városi jelképek és szimbólumok használatának rendje


A város címerét, zászlaját és szimbólumait kizárólag díszítő és utaló jelképként, hiteles alakban, a méretarányok és színek megtartása mellett szabad felhasználni. Esetileg engedélyezhető, hogy a város címere az előállításhoz felhasznált anyag (fém, fa, bőr, stb.) színében jelentkezzék; nyomdai előállítás esetén fekete, fehér színben is felhasználható.

A címer, a zászló és a szimbólumok használatára a polgármester adhat engedélyt.

A használatra vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell:
- a kérelmező megnevezését és címét,
- a felhasználás célját, illetve módját,
- előállítás, sokszorosítás esetén az előállítandó mennyiséget,
- a terjesztés, illetőleg forgalomba hozatal módját,
- a használat időtartamát,
- a felhasználásért felelős személy megnevezését.

A kérelemhez csatolni kell a címerrel, zászlóval, szimbólummal díszített kiadvány vagy tárgy mintáját és fénymásolatát. Engedély esetenkénti felhasználásra vagy huzamosabb időtartamra egyaránt adható.
A város címere, zászlaja és szimbóluma hivatalos eljárás és hatósági tevékenység során nem alkalmazható.



PROGRAMOK
2017-05-27-28

Zenés, utcai, gasztrofesztivál.

2017-05-28 16.00

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja Füreden.

2017-05-28 10.00

Mese, zene, tánc.

2017-06-02-05

Gasztronómiai fesztivál.

2017-06-02 20.30

Tátrai Tibor, Babos Gyula és László Attila koncertje.

2017-06-04 20.30

Népzene és énekelt versek.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


12℃
16.9℃
6.8 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
közlekedés 2017.05.26/
Tekintve, hogy sokkal többen vezetnek gépjárműveket, mint akik alkalmasak is erre....sajnos balesetek mindig lesznek. Legalábbis amíg még emberek vezetnek. A Re...
feltúrás 2017.05.26/
Rengeteg a feltúrás a városban. Nem tudom, nem értek hozzá, de nehéz elképzelni, hogy mindez, az összes felbontott járda, elkészül a szezonra. Az önkormányzaton...
szellemesnek 2017.05.25/
ír valamit, arra reagálnak, nem is egyedül. Megsértődik, majd a szerkesztőt kezdi piszkálni. Az válaszol, de ön csak írja, írja. Nem unja, mert én old. igen....