Tamás még a gyászban is erőt ad nekem. Bereményi Géza író, szerzőtárs fogalmazott így, miután elültette a dalnok emlékfáját a Tagore sétányon. Cseh Tamásra emlékeztek.
E tölgyfát nagy szellem lakja. Onnan őrködik azok felett, akiknek hajdan énekelt.” Áll a Cseh Tamás emlékére a Tagore sétányon ültetett kocsányos tölgy előtti táblán. A fánál a megemlékezés kezdeményezője,>Szőcs Géza költő, A rézbőrű, barátjához című erre az alkalomra írt versét olvasta fel.
A faültetés után az Anna Grand Hotel dísztermében Bereményi Géza beszélt a dalnokról. Mint mondta, sármos, rendkívül érzékeny és szeretetéhes, visszahúzódó ember volt, aki aztán elérte, amit kívánt: megtalálta hazáját és az itteni emberek szeretetét, kiteljesedett élet volt az övé.
Az író felidézve az 1970-ben történt első találkozásukat, arra a megállapításra jutott, hogy a dalok írásáról szóló kapcsolatukra nincs magyarázat, ma sem tudni hogyan és miért találtak egymásra.< – Először úgy gondoltam, jobb lenne egyedül, magányosan meggyászolnom Tamást. Aztán felesége, Éva kérésére, én beszéltem a temetésén is. Így aztán ez nem egy letaglózó, sötét gyász lett, hanem erőt adó gyász, ami Tamásnak köszönhető. Ő azon kevesek közé tartozik, aki elérte azt, amit akart. Ennek a tudatnak a derűje van bennem, ezért jó tőle búcsúznom és vele lennem tovább – zárta beszédét Bereményi Géza.
Az esten Gergely Éva és Kálmán Tamás adott zenés műsort, Szarvas József színművész pedig Cseh Tamás indián írásaiból olvasott fel részleteket.
Cseh Tamás a Hamvas Béla Asztaltársaság meghívására 2002-ben járt utoljára a városban.
Cseh Tamásról…
Dr. Szántó Tamás, a Hamvas Béla asztaltársaság tagja: „Cseh Tamásból érettségiztem. Akkor még csak két lemeze volt, a Levél nővéremnek és az Antoine és Désiré, ezeknek a szövegeiről beszéltem és lemezjátszóról le is játszottam néhány számot. Cseh Tamás dalai számomra népdalok, amelyek az életünkről, a valóságról szólnak. A leghitelesebben ő beszélt a minket körülvevő közegről, méltósággal, komolytalanul és hősiesen.”
Dr. Bóka István polgármester: „ A nyolcvanas évek elején, az egyetemi éveim alatt ismertem meg Cseh Tamás dalait. Volt két magnókazetta tele a számaival, rongyosra hallgattuk őket. Szomorú, bús dalokban megénekelte a hetvenes-nyolcvanas éveket. Egy korszak lenyomata ő.”
Bereményi Géza, a dalok szövegírója: „Tamás nélkül nincsen dal, mindig a zenéjére írtam a szövegeket. Tamás már nem zenél nekem, nincs több szöveg sem.”
Szőcs Gáza
A rézbőrű, barátjához
Jó lett volna még ezt is, azt is,
jó lett volna még ezt meg azt,
jó lett volna még erre-arra…
Meglátogatni Las Vegast,
megmászni egyik-másik csúcsot…
De kit hallok a föld alól?
én volnék az a furcsa fantom,
ki olykor onnan földalol?
Gyerekek, hol a gitárom, karórám hol ragyog?
s én magam is, halljátok, hol vagyok, hol vagyok?
S ha erre jár majd néhány errejáró,
ha erre surran majd az alkonyatban,
tanítsd meg azt a kóbor indiánust
hogy a magyarost hajdan miképp járták
és hogyan játszották az indiánost.
Uff, beszéltem.
Agora