Oldal kiválasztása

Megújulhat a buszállomás

Szerző: | 2010-03-31.

A város pályázati úton, négyszáz millió forintból építené át az elhanyagolt állapotú buszállomást és a vasútállomás épületét. A képviselők módosították a település szabályozási tervét, így hosszú évek óta zajló egyeztetések után van remény a fejlesztésre.

 

A város kapujának is nevezett terület átépítése illetve modernizálása már évek óta napirenden van, most hosszú egyeztetések után az önkormányzat a MÁV-val és a Balaton Volánnal közösen adja be az uniós pályázatát. Ha minden a tervek szerint halad, jövőre már el is készülhet a beruházás, amely a vasútállomás épülete és a buszállomás átépítése mellett a sokat kritizált Castricum teret is átformálná.
A legutóbbi testületi ülésen a képviselők módosították a település szabályozási tervét annak érdekében, hogy az eltervezett változtatások megvalósulhassanak. Abban mindenki egyetértett: annak ellenére, hogy a város egyik legfontosabb vendégfogadó objektumáról van szó, az állapotok már tarthatatlanok, az épületek funkciójuknak nem felelnek meg, a szolgáltatások színvonala sem megfelelő, az állomás és környékének kinézete pedig nem méltó a város arculatához.
A tervek szerint teljesen átalakítanák az állomás szerkezetét valamint modernizálnák a működését, a szolgáltatások is bővülnének, és javulna a minőségük. A jelenlegi autóbusz indulóállások a vasútállomástól nyugatra kapnának helyet, a buszparkolókkal együtt. Közös helyiségben lehet majd megváltani a vonat-, illetve a buszjegyeket, egységes, a korábbinál átláthatóbb utas tájékoztató rendszert alakítanak ki, megújulnak a forgalmi irodák, a kiszolgáló helyiségek, a buszok pedig egy új fedett helyről indulnának.
A jelenlegi viszonyok között szinte teljesen használhatatlan Castricum tér is átalakul, ide új sétányt terveznek, új és korszerű vendéglátóhelyek épülnének, lesz játszótér, bővítik a parkolót illetve a tér díszburkolatot kap majd.

2011-re elkészülhet az új autóbusz-pályaudvar és ezzel valóban modern, ugyanakkor a város arculatához illeszkedő központ jöhet létre a Castricum téren és környékén.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Augusztus
  • 01

    20:00 -22:00
    2019.08.01
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraegyüttesének koncertje.

  • 02

    20:00 -22:00
    2019.08.02
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klassz a parton programsorozat koncertje.

  • 02

    20:30 -22:30
    2019.08.02
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Pop-rock slágerek az ország egyik legnépszerűbb zenekarától.

  • 02

    22:00 -23:50
    2019.08.02
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A hegedűtanár.

  • 03

    20:00 -22:00
    2019.08.03
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Balog József és Érdi Tamás estje.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004