Oldal kiválasztása

Az új zsinórmérték

Szerző: | 2010-10-15.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét rendezték meg a városban. A háromszázötvenegy település közül a városok kategóriájában Balatonfüred, a falvakéban Paloznak lett az első. A két település képviseli majd az országot a jövő évi nemzetközi versenyen.

 

– A keleti emberek nem csupán a négy égtáj alapján tájékozódnak, ötödik égtájként tekintenek arra a helyre ahol állnak. Legyen nekünk is ez a zsinórmértékünk. Életünk helyszínei és benyomásai formálnak minket, egészséges gondolkodás, jó élet nélkülük nem létezik. Ezért fontos ez a megmérettetés – tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök szavait felesége, Lévai Anikó az Anna Grand Hotel dísztermében rendezett díjátadó ünnepségen.

A verseny keretében a zöldterületek minőségét, a természeti és épített környezet esztétikáját, egymással való viszonyát, illetve az önkormányzatok és a lakosság együttműködését vizsgálták – ismertette a zsűri szempontjait Prutkay János a Virágos Magyarországért Szervezőbizottságának elnöke. A verseny fővédnöke Kunczené Fellegi Katalin hangsúlyozta: a nemzetközi versenyen tizenkét ország vesz majd részt, egy-egy falujával és városával, hazánkat a két Veszprém megyei település, Balatonfüred és Paloznak képviseli majd. Mint elmondta a nemzetközi verseny történetében még nem volt arra példa, hogy két egymáshoz ennyire közeli település jelenítsen meg egy országot.

– Az elmúlt esztendőkben az épített környezet mellett nagy figyelmet fordítottunk a természeti környezetünkre. Megújult a város több parkja és sétánya, mint például a Gyógy tér, a Vitorlás tér, a Tagore sétány, a Zákonyi sétány és a Széchenyi park, a város északi részén épített bevásárlóközpont környezetét is igyekeztünk a város arculatához igazítani.  Nem állunk meg, folytatjuk a fejlesztéseket, jövő nyárra elkészül a Kiserdő rehabilitációja és megszépül majd a buszállomás is. Tudjuk, a rendezett környezet nagy turisztikai vonzóerő, de meggyőződésem, hogy az itt élők és az ide érkezők életminőségének szempontjából is fontos – fogalmazott dr. Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés a város számára, hogy az országos verseny díjátadóját Füreden rendezték meg.

A verseny rangját jelzi, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is díjat ajánlott fel két, kiemelkedő eredményt elért település részére. Hajdúszoboszló és Lövő polgármesterei az elismerést dr. Lévai Anikótól, a miniszterelnök feleségétől vehették át.

A rendezvényen több település kapott még elismerést, a díjazottak értékes nyereményeket vehettek át, hiszen az országgyűlés mellett számos intézmény, minisztérium és szponzorcég tett felajánlást.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004