Oldal kiválasztása

A királyi örökség

Szerző: | 2010-10-23.

Forradalmunkkal a világ-történelem kellős közepébe kerültünk. A világ kis népei közül egyszer s mindenkorra a világ nagy nemzetei közé emelkedett Magyarország. Ez 1956 igazi aktualitása – fogalmazott Áder János Európai Parlamenti képviselő a városban rendezett nemzeti ünnepen.

– A szocialista világrendszer diktatúráján rést ütő magyar szabadság születésnapját ünnepeljük. Ez az a nap, amely reményt és büszkeséget ad mindenkinek, akinek fontos az egyén és a nemzet méltósága. Több, mint harminc éven át tilos volt az ünneplés, holott az 1956-os forradalom csalhatatlan iránytűként szolgált a demokratikus Magyarországhoz vezető úton, és mindig is fontos igazodási pontja lesz a demokrácia híveinek – fogalmazott Áder János Európai Parlamenti képviselő, a városban rendezett nemzeti ünnepen.

A Kovászna parkban álló a Szabadságharcos fiú szobránál rendezett megemlékezésen Áder János hangsúlyozta:
– Ritkán adatott meg nekünk, magyaroknak, hogy tetteinkkel világtörténelmet írjunk, márpedig ez a nap új irányt adott a világ történelmének is. Újra és újra ki kell mondani: az emberarcúnak mondott kommunizmus képe akkor omlott össze végképp, amikor a szovjet tankok ártatlan embereken tapostak át. A jó elemi erejű igenléséből és a rossz elemi erejű elutasításából fakadt a forradalom ereje. Gondolatok, érzések, vágyak és remények, mindaz, amit hitnek és akaratnak hívunk vezették a forradalomban résztvevőket. Nincs az a hatalom, ami elvehetné a hitet és akaratot. Október 23-ának, ennek az ünnepnek örök aktualitása van és most nem a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006-ban Budapest utcáin történt gyalázatos eseményekre gondolok. Bár a történelmi rímhelyzetet, a hazugság társadalmi léptékű elutasítását, a hatalom brutális arroganciáját lehetetlen nem észrevenni. Forradalmunkkal a világtörténelem kellős közepébe kerültünk. Azokban a napokban, minden, ami fontos volt, itt történt a hazánkban. A világ kis népei közül egyszer s mindenkorra a világ nagy nemzetei közé emelte Magyarországot a forradalom, számomra ez 1956 igazi aktualitása. Lám, mire képes az összefogás. Világtörténelmet írtunk. A forradalom résztvevői nem egy politikai eszme mellé álltak, sokkal fontosabbat cselekedtek, egymás mellé álltak, magyar a magyar mellé, akkor, amikor mindezt tiltották. 1956 hősiessége az összefogásban rejlik, az emberek felemelték hangjukat az elnyomás, a hazugság a diktatúra ellen, ezzel szabaddá váltak. Azzal, hogy nem féltek kimondani az igazságot demokratává is váltak. Egy nagy nemzet szabadságának napja ez. A Nobel-díjas író Albert Camus így fogalmazott. „A legázolt Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik másik nép az elmúlt húsz esztendőben. … Királyi örökséget hagytak ránk, amit ki kell érdemelnünk, a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadták nekünk.” Gondoljunk mi is így 1956-ra. Vigyázzunk rá, min a szemünk világára – mondta beszédében Áder János.

A beszéd előtt Balatonfüred összkórusa énekelt, majd a Lóczy Lajos Gimnázium diákjai adtak történelmi visszatekintésű műsort. Közreműködött a Városi Koncert Fúvószenekar.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
március 28 - április 03
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01

    30 éve szabadon

    14:00 -16:00
    2022.04.01
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Szabadtéri kiállítás.

  • 02

    Fritz Mónika tárlata

    16:00 -18:00
    2022.04.02
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004