Oldal kiválasztása

Az év kertje

Szerző: | 2010-11-07.

Átadták az idei Virágos Balatonfüredért díjait. Ezúttal nívódíjjal jutalmazták az egyedi kerteket. Ebben az évben Balatonfüred a Tiszta és virágos Veszprém megyéért valamint a Virágos Magyarországért díjat is elnyerte, így jövőre a nemzetközi versenyen a város képviseli majd az országot.

Tizenötödik alkalommal hirdette meg a város a Virágos Balatonfüredért mozgalmat, melynek díjkiosztó ünnepségét november első hétvégéjén tartották a Szent István téren. A szakmai zsűri ezúttal három kategóriában értékelt, a verseny történetében először a különleges, egyedi kerteket kertészeti nívódíjjal jutalmazta.

Dr. Bóka István polgármester az ünnepségen hangsúlyozta, a város idén elnyert rangos díjaihoz minden bizonnyal a magánterületek rendezettsége, a kertek ápoltsága is hozzájárult, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a zsűri ebben az évben csak három kategóriában tudott díjakat osztani. Nem érkezett nevezés ugyanis társasház és kereskedelmi vendéglátóhely kategóriában, de ami még ennél is szomorúbb, hogy önkormányzati intézmény kategóriában a zsűri nem javasolta a díjazást. – Ezeket az intézményeket az önkormányzat tartja fenn, súlyos összegeket költ rájuk minden évben, cserébe elvárható lenne hogy legalább törődjenek környezetükkel – vélekedett a polgármester, aki hozzá tette: jövőre azonban még nagyobb feladat vár a városra, hiszen Füred képviseli majd az országot a nemzetközi versenyen.

Idén az „Év kertje” megtisztelő címet Papp Ferencné Bajcsy Zsilinszky úti családi házának kertje nyerte el. A keskeny, hosszú területet különleges növények, színes évelő virágok és örökzöldek teszik hangulatossá. A kategória további díjazottjai: Rosta Katalin, Nagy László és Fuchs Anikó.

Ebben az évben először osztották ki a „Kertészeti nívódíjat”, melyet Némethné Panev Anna, Újhelyiné Károlyi Krisztina, Ágoston Andrásné és Tornyos Erzsébet vehetett át, különleges, egyedi kertjéért, valamint a közterület gondozásáért.

Balkon és terasz kategóriában Pálffy Károlyné, Sárközi Lajosné, Filipovits Istvánné és Horváthné Körmendi Erika kapott elismerést.

A díjazottak az oklevél mellé virágot és vásárlási utalványt kaptak.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
szeptember 16 - szeptember 22
  • 16
    Nincsenek események
  • 17
    Nincsenek események
  • 18
    Nincsenek események
  • 19

    Füredi Fiatalok Napja

    10:00 -20:00
    2019.09.19
    Balatonfüred, Hősök tere 1.
    Balatonfüred, Hősök tere 1.

    Helyi művészeti csoportok előadásai.

    Borbély Mihály és a Parker Jazz Quartet

    19:00 -21:00
    2019.09.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    A Parker Jazz Club sorozat újabb koncertje.

  • 20

    Romantikus Reformkor

    10:00 -20:00
    2019.09.20-2019.09.22
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Kulturális fesztivál.

    Könyvbemutató

    16:00 -17:30
    2019.09.20
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Helytörténeti könyv dr. Veress Gábor a szívkórház igazgatójától.

    Malek Andi Soulistic koncert

    18:00 -19:00
    2019.09.20
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Malek Andrea koncert.

  • 21

    Szent Korona és koronázási jelvények

    10:00 -20:00
    2019.09.21-2019.09.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállítás a koronázási jelvények másolataiból.

    Reformkori felvonulás

    13:00 -16:00
    2019.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Korhű, hintós felvonulás.

    Széchenyi emlékünnepség

    17:00 -18:00
    2019.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Hagyományos ünnepség.

  • 22

    Arácsi szüret

    15:00 -19:00
    2019.09.22
    Balatonarács, Hősök tere
    Balatonarács, Hősök tere

    Készül Arács bora.

    Haumann Péter előadása

    18:00 -20:00
    2019.09.22
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Színházról, filmről, barátokról.

Hírek, Agora

Hírek

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004