Oldal kiválasztása

Megújul a vitorláskikötő

Szerző: | 2010-11-16.

Tavaszra elkészül a Balatonfüredi Yacht Club kikötője. A nyolcvanmilliós, részben uniós támogatású, beruházás keretében a hatvanéves épületeket lebontják és átépítik, valamint új hajóhelyeket is kialakítanak. A fejlesztés ezzel még nem zárul le, tervezik két klubépület kialakítását is.

A beruházáshoz az Európai Uniótól pályázati úton több mint 30 millió forintos támogatást kapott a BYC. A munkálatok már javában folynak. Újjáépítik illetve kiszélesítik a kikötő északi és déli részét, a nyugati oldalon pedig a több évtized alatt erősen megdőlt, rossz állapotú épületet lebontják, és újat építenek helyette.
– Az ötvenes években átadott kikötőben eddig nem történt nagy átalakítás, ezért gondoltuk úgy még 2007-ben, hogy fejlesztenünk kell. Szerencsésen pályáztunk és a beruházáshoz végül 39 százalékos támogatást nyertünk az uniótól. Ezzel még nem fejeztük be a fejlesztést, tervezzük két nagyobb klubépület megépítését is. A Zákonyi utca felőli oldalon már megvalósult új klubházhoz arculatában nagyon hasonló két épület a nyugati kikötőperemmel párhuzamosan épülne fel, míg a harmadik épület a bejárati létesítménnyel párhuzamosan valósulna meg. A fejlesztés becsült összege 350 millió forint, ennek jelentősebb részét szintén pályázati úton igyekszünk biztosítani – vélekedett Böröcz István, a klub ügyvezető igazgatója.

A vitorlás sportegyesületnek jelenleg több mint 370 tagja van, a létszám folyamatosan nő, ezért elkerülhetetlen a felújítás és bővítés. A kikötőépítésre elnyert pénzből futja arra is, hogy tíz új hajóhelyet alakítsanak ki. Az átépítéssel várhatóan tavasszal végeznek a kivitelezők a Balaton legnagyobb hagyományú és legeredményesebb vitorlás klubjában.

Tudósítás a beruházásról itt.

balatonfured.hu
Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Október
  • 01

    18:00 -20:00
    2020.10.01
    Anna Grand Hotel
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Autentikus népzene, jazz és klasszikusok.

  • 03

    10:00 -20:00
    2020.10.03-2020.10.24
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó tárlatvezetések.

  • 03

    16:00 -18:00
    2020.10.03
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó tárlatvezetés.

  • 06

    10:00 -12:00
    2020.10.06-2020.10.11
    Városi könyvtár
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések.

  • 06

    12:00 -13:00
    2020.10.06

    Emlékezés az 1948/49-es szabadságharcra.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004