Oldal kiválasztása

Márffy új fénytörésben

Szerző: | 2010-11-20.

Az életöröm festője. Dekoratív, színes és ma is érvényes. A polgári idill ábrázolója, a 20. századi magyar képző-művészet jelentős alakja. Franciás iskolázottságú, aki Csinszkával kötötte össze életét. Nagy érdeklődés mellett megnyílt Márffy Ödön festőművész kiállítása a Vaszary Villában.

– Szerethető, figuratív képek láthatók a kiállításon, amelyek újabb fénytörésbe állítják Márffy Ödönt. Elsősorban a húszas években készült festményeiből áll a kiállítás, ekkor él házasságban Csinszkával, a kor múzsájával, Ady korábbi feleségével. Csinszka ábrázolása külön fejezet a festő életművében, ebben a korszakában kapja a legtöbb elismerést, ekkor a legnépszerűbb. Kapcsolatuk kétségkívül formálta a huszadik századi magyar festőművészet történetét, hiszen Márffy Csinszka korszaka legalább olyan fontosságú, mint az irodalomban Ady Csinszka versciklusa – vélekedett a zsúfolásig telt képtárban tartott kiállítás megnyitón Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a tárlat kurátora.

A festőművészről több kötetet is publikáló, életművéből ebben az évben öt kiállítást is szervező Rockenbauer Zoltán hangsúlyozta: Márffy modern festő, aki jelenleg is keresett és elismert alkotó. A Nyolcak avantgárd művészcsoport alapítójaként indult, de nem lett absztrakt, sem szélsőséges, festményei a színekről szólnak, ebben az értelemben ő az igazi festő, a tiszta festészet megtestesítője.

Doncsev András a város alpolgármestere beszédében kiemelte: öröm, hogy Füred ad otthont a tárlatnak, amelyen több olyan magángyűjteményből származó festmény is látható, amelyek eddig még soha nem voltak kiállítva.

A tárlaton Márffynak az első világháborút követő negyedszázados, gazdag művészi terméséből láthatók alkotások, többségük a Csinszkával való közös életüket jeleníti meg. Portrék, aktok az imádott nőről, önarcképek valamint csendéletek és a megfestett közösen felépített budai polgári ház.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Szeptember
  • 03

    16:00 -22:00
    2020.09.03-2020.09.05
    Balaton Mozi
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 04

    17:30 -22:00
    2020.09.04-2020.09.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek, borbemutatók.

  • 04

    20:00 -22:00
    2020.09.04
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés, közönségtalálkozó.

  • 05

    10:00 -12:00
    2020.09.05
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Szakmai beszélgetés a filmről.

  • 05

    19:30 -22:00
    2020.09.05
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Magyar filmdráma vetítése és közönségtalálkozó.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004