Oldal kiválasztása

Műemlékek

Állami Szívkórház

A szívkórház a Gyógy téren áll, a régi fürdőházak helyén. Egykor tíz fürdőkádban, kazánnal melegített savanyúvízben fürödtek itt a vendégek. Az eklektikus épület később a város egyik emblematikus helyévé vált. Sok híresség mellett itt gyógyult Rabindranath Tagore, a nagy hindu költő is, na meg Ady Endre is. Jelenleg évente csaknem tízezer beteg gyógyul itt. Bővebben.

Kossuth-forrás

A Gyógy-téren áll, fölötte 12 oszlop tartotta kútház. 1800-ban épült klasszicista ivócsarnok. I. Ferenc József 1852-es füredi látogatása során a tihanyi apátság „a hódoló tisztelet megnyilvánulásaként” róla neveztette el a kutat. 1952-től Kossuth- forrás. Talán mert ő írta a legszebb füredi fürdőlevelet, s ő vetette fel a balatoni gőzhajózás megvalósítását. 1993-ban újították fel.

Horváth ház

Az egykori Fürdőtelep legnagyobb és leghíresebb, máig az építtető Szentgyörgyi Horváth család nevét viselő műemlék épülete. 1795-től három éven át épült, a vidék legnagyobb szállodája volt. József nádor 1801-ben már a házban fogadta a nemesség hódolatát. A hagyomány szerint 1825-ben itt tartották az első Anna-bált Szentgyörgyi Horváth Krisztina tiszteletére. Bővebben.

Blaha Lujza villa

Pillole per la forza e la sicurezza maschile – kamagra prezzo. Merce certificata senza prescrizioni e pagamenti in eccesso.

1866-ban parcellázták a telket, melyre Szűcs Lajosné 1867-ben építette a házat. Tőle Csény Lajos vásárolta meg, aki 1893-ban adta el Blaha Lujzának. A szép, klasszicista ízlésben épült ház bejárója fölött a háromszögletű oromzaton olvasható: „E ház volt a nemzet csalogányának legkedvesebb fészke.”, fölötte pedig: „Blaha Lujza nyaralója 1893-1916.”

Anna Grand Hotel

Egykori Nagyvendéglő és Kurterem. Az 1700-as években az egyre élénkülő fürdői élet miatt gondoskodni kellett a vendégek étkeztetéséről. Így 1748-ban a forrás közelében megépült az első vendégfogadó. 1780-1783 között épült fel késő barokk stílusban a kifejezetten szállodának szánt főépület, amely 1803-ra nyerte el klasszicista formáját. Mozgalmas éveket megélt épület. Bővebben.

Jókai Villa

1870-ben készült el a Jókai ház, mely húsz nyáron át volt Jókai tulajdonában. Itt írta talán leghíresebb regényét Az arany embert. Felesége Laborfalvi Róza 1886-ban bekövetkezett halála után néhány évvel eladta a házat, mert mint írta: egyedül magamban mit csináljak abban a nagy üres kastélyban?” Bővebben.

Pálóczi-kastély

Az Óváros jellegzetes, meghatározó és különös sorsú épülete. 1785-ben kezdte el építését Pálóczi Horváth Ádám költő, földmérő mérnök saját tervei alapján. Teraszáról volt egykor a legszebb kilátás a Balatonra. Jelenleg zeneiskola működik benne. 2011-ben kezdték meg teljes felújítását. Parkja védett. Bővebben.

Gombás-kúria

Balatonfüred s egyben a Balaton-felvidék egyik legszebb és legépebben fennmaradt nemesi udvarháza, présháza az Arács és Füred között húzódó út mentén, a Tamás-hegy aljában. 1780-as években épült, a környék legnagyobb magánépülete volt akkoriban. Utoljára 2007-ben újították fel. Jelenleg szállodaként üzemel. Bővebben.

Dőry Villa

Épült 1869-ben. A legszebb családi nyaralónak tartották Füreden. A romantikus ízlés egyik legszebb példája nemcsak itt, hanem messze vidéken is. 1910-ig volt a Dőry család kezében, akkor a Baradlay és Szlávi család vette meg, akik szállodaként értékesítették. Akkor kapta a hivalkodó és a város jellegéhez nem illő Astoria nevet, amely máig megmaradt. Műemléki ház.

Magyar Játékszín oszlopai

Kisfaludy Sándor javaslatára közadakozásból 1831-ben építették a színházat, mely 1868-ig működött. Ekkor műszaki állapota miatt bezárták. 1878-ben lebontották. Helyén építették fel az Anna Grand Hotel Gyógytermét. A megmaradt 6 dór oszlopot a Kiserdőben állították fel. Emlékére évente megrendezik július elején a színházi-kőszínházi napokat.

Egykori zsinagóga – Zsidó Kiválóságok Háza

Balatonfüred legrégebbi műemlék épülete a település felső városrészében, a Bajcsy-Zsilinszky utcában áll. A templom története során három felekezetet szolgált, ma is tökéletesen szemlélteti a kultúrák egymásra rétegződését. A középkorban itt állt a Szent Margit-kápolna. A ma is álló fiókos dongaboltozattal fedett templomot a református egyház emelte a 18. században. 1855-ben megvásárolta a füredi izraelita hitközség, majd 1944-ig zsinagógaként működött. A felújított egykori zsinagógában 2018 tavaszán nyílt meg a Zsidó Kiválóságok Háza.

 

Megosztás

Olvass tovább

Múzeumok

JÓKAI MÓR EMLÉKHÁZ Balatonfüred, Honvéd u. 1. Tel.: 36-87/950-876 (2. mellék) E-mail: info@furedkult.hu Teljesen új, enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit a Jókai Mór Emlékház. Az országban szinte egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai Család füredi...

Borhetek

1932 óta minden év augusztusában rendezik meg a városban a Borheteket, amelyen a borvidék legjobb nedűi kóstolhatók. Az újabban három hétig tartó borünnep az ország leglátogatottabb és legnevesebb gasztronómiai fesztiváljainak egyike. A híres hindu költő, Rabindranath...

Kékszalag

A Kékszalag Európa legrégibb és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza. Már az első világháborút megelőzően megfogalmazódott egy nagyszabá­sú balatoni vitorlásverseny rendezésének gondolata, de az elképze­lés csak a...

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2018 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004