Oldal kiválasztása

Erősödő szociális ellátás

Szerző: | 2011-01-12.

Épül a város új szociális központja. Az önkormányzati bérlakások melletti területen helyet kapó modern, kétszintes komplexum várhatóan május végére készül el. A tervek szerint azonban a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ csak a nyáron költözik be az új helyére.

Uniós pályázati támogatásból, mintegy kétszázötven millió forintos beruházás révén a városban egységesítik a jelenleg elszórtan, elavult, kicsi és gazdaságtalan épületekben működő szociális ellátást. A rendszer jelenleg is több, mint ezer ellátottról gondoskodik. Az új központ megépítésével minőségi javulás várható a város szociális ellátásában.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán 150 millió forint támogatást nyert a város a szociális ellátás minőségének fejlesztésére. Az uniós forrásból és az önkormányzat biztosította önerőből a Kéki utcában épül fel az ezer négyzetméteres, kétszintes létesítmény. Az új épületbe költöztetik majd a családsegítő szolgálatot, a házi segítségnyújtó illetve gyermekjóléti szolgálatot valamint az idősek klubját és nappali otthonát. A teljes szociális ellátási repertoár egy helyen lesz elérhető.
Az építkezésről szóló tudósítás itt.


Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
augusztus 19 - augusztus 25
  • 19

    Katti Zoób divatbemutató

    21:00 -23:00
    2019.08.19
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    A divattervező új kollekciójának bemutatója.

  • 20

    Augusztus 20.

    10:30 -23:00
    2019.08.20
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Államalapítás ünnepe.

    Makám koncert

    20:30 -22:00
    2019.08.20
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Világzene.

  • 21

    Szalóki Ági koncert

    21:00 -22:00
    2019.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Dalok szerelmeseknek.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Vaszary Kertmozi

    22:00 -23:50
    2019.08.23
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A vörös teknős.

  • 24

    Dömötör Sámson László kiállítása

    17:00 -18:00
    2019.08.24
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállításmegnyitó.

    Füred Hangja

    19:00 -21:00
    2019.08.24-2019.09.01
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Templomi koncertek.

    Magashegyi Underground

    21:00 -22:30
    2019.08.24
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Mainstream és underground együtt.

  • 25
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004