Oldal kiválasztása

Felszámolják a Sundance Parkot?

Szerző: | 2011-01-14.

Felszámolás alatt áll a Sundance Parkot működtető cég. A vállalkozás vezetője szerint egyelőre teljesen bizonytalan mi lesz a további sorsa a szórakoztató központnak. A város polgármestere úgy véli, Balatonfüred szempontjából az lenne a legszerencsésebb, ha új funkciót kapna a terület.

 

 

A Sundance Park Kft. igazgatója Serényi Gábor kérdésünkre elismerte: valóban felszámolás alatt áll a cég, de mint megjegyezte: a cég nem azonos a Sundance Parkkal így jelenleg bizonytalan mi lesz a szórakoztató centrum további sorsa. Arról, hogy mi vezetett a cég felszámolásához, egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

– A szórakozató központ eddigi működésének folytatása nem áll érdekében a városnak, sok panasz érkezett ezzel kapcsolatban. Vélhetően más célú hasznosítása lesz az ingatlannak – válaszolta érdeklődésünkre dr. Bóka István polgármester, aki hozzá tette: reményei szerint mindenképpen megfelelő önkormányzati szerepvállalással rendezik majd a területet.

A hányatott sorsú görög falu üzemeltetését három évvel ezelőtt két cég a Sundance Park Kft. illetve az IconBuild Kft. vette át, előbbi szervezte a programokat és üzemeltette a helyet, míg a másik az ingatlanokat vásárolta fel. A két társvállalkozás több száz millió forintos fejlesztést hajtott végre, több a területen lévő ingatlant felvásároltak és egy éttermeket, bárokat, zenés klubokat felölelő szórakoztatóközpontot alakítottak ki. Az üzemeltetéssel azonban voltak problémák, a park működését pedig többször kifogásolták a városban élők.

A Sundance Park jelenleg több, mint nyolcvan tulajdonossal társasházi formában működik. Kiskereskedők épp úgy vannak az érdekeltek között, mint tőkeerős nagy vállalatok. Információink szerint a park bezárása mintegy harminc füredi kisvállalkozót érintene, akik különböző funkciójú üzleteket működtetnek itt.

A kft. felszámolása azonban nem befolyásolja a Masped csoport működtette, a tavalyi évben végre jelentős forgalmat bonyolító Annagora Aquapark üzemeltetését, az a szezon kezdetekor újra kinyit.

balatonfured.hu
Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2019 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
7
  • 12:00 -13:00
    2019.10.07

    Megemlékezés.

8910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004