Oldal kiválasztása

Szerző: | 2011-01-17.

Balatonfüred, Lóczy L. u. 70.
Tel: +36/87/342-662

Istentisztelet:
V:10.00

A Balatonarácsi Református Egyházközség, Dévai Bíró Mátyás hatására 1545 körül alakult. Az első templomát 1700-1702 között építette (a jelenlegi arácsi katolikus templom helyén) 1702.év végére elkészült a parókia épülete is. Hosszú évtizedeken át gyarapodott és virágzott a gyülekezet. Mária Terézia trónra lépte után, az ellenreformáció idején azonban elvették a templomot és a parókiát is. Később tetézve a bajt, még az eklézsia földjeit és szőlőjét is elkobozták, ellehetetlenítve magát a létezését is! Közel 30 esztendeig árvaságra maradt a gyülekezet. II.József türelmi rendeletét követően 1784-86 között épült fel a Koloska-völgy kapujában, az új templom késő barokk stílusban, akkor még torony nélkül.Harangjainak, faragott harangláb adott otthont egészen 1921-ig, amikor is elkészült a templom elé épített torony. A templom szomszédságában 1785-ben épült a református tanítólakás és iskola annak érdekében, hogy elkezdődhessen a gyermekek szellemi és erkölcsi nevelése. Arács, közigazgatásilag Balatonfüred része 1954 óta, de gyülekezeti szempontból teljesen önálló, olyannyira, hogy 1987-1999 között a Veszprémi Református Egyházmegye esperesi székhelye is volt. Az arácsi református templom, a város legrégebbi, máig működő temploma. A templom teljes felújítása 2004-ben történt.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2018 >
november 05 - november 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Magyar Nyelv Napja

    19:00 -20:00
    2018.11.09-2018.12.13
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalom, koncertek.

  • 10

    Lesznai Anna és a Nyugat

    10:00 -20:00
    2018.11.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Előadás, múzeumpedagógia.

    Háború van most a nagy világban

    17:00 -19:00
    2018.11.10
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Helytörténeti kiállítás.

    Mókus és Jammal

    19:00 -21:00
    2018.11.10
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Szirtes Edina Mókus koncert.

  • 11

    Márton-napi újbor kóstoló

    17:00 -20:00
    2018.11.11
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Borkóstolás.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004