Oldal kiválasztása

Szerző: | 2011-01-17.

  Balatonfüred, Koloska u.

  Miserend: Vasárnap: 11.00

  A templomot valószínűleg egy középkorban épített szentélyből alakították ki 1785-ben.   Barokk főoltára az épületnél is idősebb. A templom az arácsi városrész térformáló, impozáns épülete.

Arács korai település lehet, hiszen honfoglaláskori sírokat találtak itt, s Arács neve szerepel egy 1118-as oklevélben. Mint Füred, úgy Arács is volt a tihanyi apátság birtoka, a veszprémi püspökségé, és a veszprémi káptalané. Első templomáról 1373-ból tudunk, ekkor temető volt körülötte. Valószínűnek látszik, hogy ebből a középkori templomból alakították ki 1785-ben a ma is meglévő templomot. Régiségére utal a mostani „altemplom”, amely temetkezőhelyként szerepel. E templom építésében nagy szerepe volt gróf Eszterházy Károly egri püspöknek, mint kegyúrnak.
Az arácsi templom főoltára, a műemlékesek vélekedése szerint, a templomnál legalább ötven évvel idősebb. Nem tudni, honnan kerülhetett a szép barokk oltár Arácsra. A ‘főoltár képét, sajnos, kicserélték. A mostani festmény Rossos András munkája.
Szépek az oltár szobrai. Az oltár tetején Szent Mihály arkangyal van. Felül: Szent Sebestyén és Szent Vendel. Alul pedig Szent Anna és Szent József szobrai találhatók.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
november 01 - november 07
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Halottak napja

    16:00 -18:00
    2021.11.02
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezések.

    Szentjánosbogarak sírja

    20:00 -22:00
    2021.11.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Filmklub.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Oláh Kálmán koncert

    19:00 -21:00
    2021.11.04
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Jazz zongora est.

  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Kisfaludy Színházi Esték

    18:00 -20:00
    2021.11.06-2021.11.27
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Színházi előadások.

    Lövészárok - dalok

    18:00 -20:00
    2021.11.06
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kuplék, versek, katonanóták.

  • 07

    Radnóti est

    17:00 -19:00
    2021.11.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Bálint András estje.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004