Oldal kiválasztása

Szerző: | 2011-01-17.

Balatonfüred, Szent István tér
Tel: +36/87/343-198
Miserend:

V: 9.00, 18.00 ( nyári hónapokban: 19.00 )

A piros templom 1927-ben épült neoromán stílusban. Két 35 méteres tornya a város egyik meghatározó jelképe.

A plébániára vonatkozó első adat 1333-ból való, amikor pápai tizedszedők járták a veszprémi egyházmegye plébániáit, és számadásaik szerint a füredi plébániának János nevű papja 23 dénárt fizetett pápai tized gyanánt. A Szent Mihály templom romjait ma is láthatjuk a papsokai városrészben. Hasonlóképpen látható a Bajcsy Zsilinszky utcában a volt Szent Margit templom, amely később református templomként is működött, majd zsidó zsinagógaként illetve „Fekete Lovag” étteremként.

A füredi plébánia a török korban teljesen elpusztult. A katolikusok elmenekültek vagy meghaltak a végvári harcokban, a megmaradtakat pedig beolvasztotta a protestantizmus, olyannyira, hogy 1747-ben mindössze hét katolikus család élt Füreden.

A balatonfüredi katolikusok sok-sok próbálkozására, kérésére végül Dr. Rott Nádor veszprémi megyéspüspök 1918-ban Dr. Luttor Ferenc fiatal teológiai tanárt küldte Balatonfüredre, hogy a plébániát megszervezze. A tehetséges fiatal pap a mai önkormányzat helyén lévő szükségtemplomban és lakásában kezdte meg áldásos munkáját. A kezdetektől látható volt, hogy a szükségtemplom kicsi a fürediek számához képest, s szinte a kezdetektől fogva érlelődött egy új templom építésének a gondolata. Az építendő templom tervezésére a lelkész felkérte Dr. Fábián Gáspár budapesti, országos hírű tervezőmérnököt, aki a tervezést díjtalanul elvállalta.

A jelenlegi „piros templom” helyén szállást is adó vendéglő volt. A templom alapkövét 1926. októberében rakta le Dr. Rott Nándor püspök. A neoromán stílusú templom 40 méter hosszú, 20 méter széles és 10 méter magas. A munkálatok olyan gyorsan haladtak, hogy 1927. márciusában már álltak a falak, ennek az évnek májusában pedig a két 35 méteres toronyra feltették a kereszteket. A templomajtón belül, jobbra Dr. Rott Nándor képét festették meg, s a kép alá ezt a szentírási idézetet írták: „A ház, melyet építeni kívánok, nagy, mert nagy a mi Istenünk” (2 Krón 2, 5). Az ajtón belül, balra pedig megörökítették Dr. Luttor Ferencet is. Az ő festménye alá pedig ez a szentírási szöveg került: „Én pedig házat építettem nevednek, hogy ott lakjék mindörökké” (2 Krón 6,2)

Krisztus Király liturgikus ünnepét XI. Pius pápa 1925. december 2-án rendelte el. Így az új füredi teplomot Krisztus Király tiszteletére szentelték fel. Ezzel a címével országosan is, de világviszonylatban is az elsők között van. A főoltárt Kerger Ferenc és Krisztus Király kőből készült szobrát – Kerger Ferenc tervei alapján – Homoray Béla készítette. A mellékoltárok szobrát: Szűzanya és Szent József Krausz (Krasznay) Lajos szobrászművész alkotta.

A II. Vatikáni Zsinat szellemében 1985-ben készült el az új liturgikus tér. Bittsánszky Gézáné Kopp Judit művésznő alkotása. A szembemiséző oltár az utolsó vacsorát ábrázolja. A felolvasó állványon Keresztelő Szent János alakja van megfaragva diófából. A szószéken pedig négy, a tanítással kapcsolatos faragvány látható: 1.) Krisztus mennybemenetele, amikor elküldte apostolait tanítani; 2.) A Pünkösd, amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra; 3.) A csodálatos halfogás, és 4.) A hegyi beszéd.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
november 25 - december 01
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Betlehem állítás

    17:00 -19:00
    2019.11.29
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Hagyományos adventi ünnepség.

    Görgey Gábor köszöntése

    18:00 -20:30
    2019.11.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    90 éves a Kossuth-díjas író.

    Adventi koncert

    18:00 -20:00
    2019.11.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    A Bem Emlékkórus estje.

  • 30

    Rendhagyó tárlatvezetés és irodalmi kalandozás

    14:00 -17:00
    2019.11.30
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Vendég: Lackfi János.

    Adventi programok

    18:00 -21:00
    2019.11.30-2019.12.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncertek, előadások, tárlatvezetések.

    Operaelőadás közvetítés

    18:00 -20:00
    2019.11.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Verdi: Traviata.

  • 01

    Advent fényei

    16:00 -18:00
    2019.12.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Táncgála és gyertyagyújtás.

    A betlehemi csillag nyomában

    17:00 -19:00
    2019.12.01
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vasárnapi Vizit.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004