Oldal kiválasztása

A kultúra, ami összeköt

Szerző: | 2011-01-22.

A Magyar Kultúra Napján a város együttműködési megállapodást írt alá Kecskeméttel és Paloznakkal. A települések a programok kialakításában, irodalmi és turisztikai kiadványok készítésében működnek együtt, közösen pályáznak, és együtt jelennek meg az idegenforgalmi vásárokon is.

A következő évtizednek a kultúráról kell szólnia Európában, nemcsak a szavak szintjén, de ennek meg kell jelennie a költségvetésben is. Kecskemét városa is a kulturális befektetést tartja a jövőben megtérülő legjobb befektetésnek, ez köti össze Balatonfüreddel – emelte ki az ünnepségen dr. Bóka István polgármester.

Mindkét városnak pozitív a jövőképe és elől jár az értékmegőrzésben. Katona József és Kodály Zoltán szülővárosában nagy kultusza van Jókai Mórnak, aki mint joghallgató több évig tanult Kecskeméten, ahol később házat is vásárolt. Ez is összeköti a két várost, csatlakozott a gondolatmenethez dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, aki elismeréssel szólt Balatonfüred gyors fejlődéséről is. Kecskemét életében a következő lépés a turizmus fejlesztése lesz, míg a város eddig a gazdaság megerősítésén fáradozott, tette hozzá dr. Zombor Gábor.

A Balatonfüreddel eddig is közös programokat szervező közeli Paloznak polgármestere, Czeglédy Ákos szerint Balatonfüred mindig egyenrangú partnerként tekintett a környező településekre. A város és a falu jól kiegészítve egymást méltóképpen képviseli a magyar kultúrát. A két település eddig is együtt szervezett programokat, a paloznakiak részt vettek a Jókai Napok, a Hal- és Borünnep rendezvényein, mindkét település Hild-díjas és kategóriájában első helyezettje a Virágos Magyarországért versenynek is. Paloznakot és Füredet összeköti a táj és a közös kultúrtörténet, aki Füredre látogat, remélhetően az együttműködésnek is köszönhetően, felkeresi a csendesebb Paloznakot is – vélekedett Czeglédy Ákos.
A polgármesterek kecskeméti barack pálinkával koccintottak az együttműködési megállapodásra. Ezzel Füred Tihany, Pécs és Debrecen után újabb két településsel erősítette meg kapcsolatát.

Az ünnepségen adták át a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést, amelyet Molnár Sándor a Lóczy Lajos Gimnázium tanára vehetett át, aki 1996-óta vezeti az iskola diákszínpadát. A Lóczy Diákszínpad eddig több, mint negyven művet mutatott be és mintegy húsz megyei valamint országos helyezést ért el versenyeken.

Az Anna Grand Hotel dísztermében tartott ünnepségen bemutatkozott Kecskemét Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolájának világhírű Aurin leánykara, amely Kodály, Bartók és Karai kórusműveket énekelt és kecskeméti táncokat adott elő, Paloznak kórusa pedig zenei kísérettel a Harmonia Caelestist énekelte.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
november 01 - november 07
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Halottak napja

    16:00 -18:00
    2021.11.02
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezések.

    Szentjánosbogarak sírja

    20:00 -22:00
    2021.11.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Filmklub.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Oláh Kálmán koncert

    19:00 -21:00
    2021.11.04
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Jazz zongora est.

  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Kisfaludy Színházi Esték

    18:00 -20:00
    2021.11.06-2021.11.27
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Színházi előadások.

    Lövészárok - dalok

    18:00 -20:00
    2021.11.06
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kuplék, versek, katonanóták.

  • 07

    Radnóti est

    17:00 -19:00
    2021.11.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Bálint András estje.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004