Oldal kiválasztása

Vizsgálják az orvosi ügyeletet

Szerző: | 2011-02-02.

Vizsgálat indul a város közvéleményét megrázó kétéves kislány tragikus halálesete ügyében. Egymással párhuzamosan, ám egymástól függetlenül két eljárás is zajlik, amelyekben az orvosi ügyelet működését illetve a gyermek halálával végződő konkrét eset körülményeit igyekeznek tisztázni.

 


A legutóbbi jelentések szerint négy életet követelt az influenza az országban, köztük egy füredi kétéves kislányét. A szülők bejelentést tettek a kistérségi népegészségügyi szervezetnél és kérték a haláleset körülményeinek kivizsgálását, mert véleményük szerint a városi orvosi ügyelet nem járt el kellő körültekintéssel, a kislány túl későn kapott orvosi ellátást.

Ozsvár Zsófiát a fehérvári kórház infektológusát, regionális szakfelügyelő főorvost illetve dr. Hubert Jánost a megyei háziorvosok szakfelügyelő főorvosát kérte fel a megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szervezet (korábban ÁNTSZ) kistérségi intézete, hogy végezzék el a tragikus eset kapcsán a vizsgálatokat.

– A kistérségi háziorvosi szakfelügyelő már lefolytatott egy vizsgálatot, de úgy döntöttünk, további eljárásokat kezdeményezünk, amelyekben a konkrét eset mellett a füredi orvosi ügyeleti rendszer működését is vizsgálják. A független szakértői vizsgálatok elkészültéig nem szerencsés különböző feltételezésekbe bocsátkozni. A jövő hét végére várhatóan elkészülnek a jelentések, ígérhetem, hatáskörünknél fogva az azokban foglalt megállapításoknak megfelelően intézkedni fogunk – válaszolta érdeklődésünkre a helyettes kistérségi tisztifőorvos.
Dr. Bujdosó László
elmondta: már most kezdeményezte, hogy a továbbiakban a háziorvosi ügyeletre beérkező valamennyi telefonhívást rögzítsék illetve szorgalmazza, hogy a jövőben az ügyelet a mentőszolgálattal közös diszpécserszolgálatot működtessen, így egy standard szakmai eljárási rendszer alapján dőlne el, milyen ellátást és kitől kap a telefonon segítséget kérő.

– Valószínűleg újra kell majd szabályozni az orvosi ügyeleti rendszer működését, pontosan rögzíteni kell az egyes hatásköröket, kinek, mi a kötelessége és kompetenciája. Ugyanakkor komoly problémának látom, hogy Balatonfüreden a közösségbe járó gyermekek körében igen kevesen kapták meg az influenza vírus elleni védőoltást. A meghalt kislány és szülei sem voltak beoltva. Egyértelműen kommunikálnia kell az orvosoknak, hogy igenis jelenleg a védőoltás a leghatékonyabb védekezés az influenza ellen. Az elmúlt héten a városban megháromszorozódott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma, a járvány elején járunk, de még mindig nem késő beadatni a védőoltásokat – hangsúlyozta Bujdosó László, aki hozzá tette: korábban nem érkezett hozzájuk panasz az ügyeleti rendszerrel kapcsolatban, nem kaptak olyan jelzést, hogy az orvosok nem mennek ki a betegekhez.

balatonfured.hu
Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004