Oldal kiválasztása

Újraépítenék az egykori fürdőházat

Szerző: | 2011-02-08.

A város egykori emblematikus épületének, a hajdani fürdőháznak az újra megépítését tervezi az önkormányzat. Az 1945-ben máig tisztázatlan körülmények között megsemmisült hidegfürdő teljes rekonstrukciója nemcsak a térségben, hanem európai szinten is kuriózumnak számítana.

A főként építőipari beruházásokkal foglalkozó, Füreden már több fejlesztést végző Gyetvai Fivérek Zrt. kereste meg az önkormányzatot azzal az ötlettel, hogy elkészítenék a fürdőház teljes rekonstrukcióját. A város vezetése hosszú évek óta fontolgatta a vízi építmény helyreállítását, ám a többmilliárdos beruházásra nem tudta előteremteni a megfelelő forrásokat. Most úgy tűnik, közös erőből megvalósulhat az építkezés, amely a város patináját és vonzerejét is növelné.

A felépítendő fürdőház többségi tulajdonosa az önkormányzat lenne, úgy, hogy a fejlesztés teljes költségét a cég vállalná magára. A város vezetése ragaszkodik ahhoz, hogy a korhű állapotoknak megfelelő új épület ne legyen elzárva senki elől, azt bárki szabadon bejárhassa.

– Igazi kuriózum lenne a beruházás, nagy lehetősége ez a városnak. A Balaton törvény módot ad az építkezésre, még az én kezdeményezésemre foglalták bele a törvénybe, hogy az egykor a vízen álló épületek rekonstruálhatók. Márpedig mi itt az eredeti épületet építenénk fel újra, bővített funkcióval, hiszen kizárólag az eredeti funkciók megtartása mellett nincs az a befektető, aki belevágna egy ekkora nagyságú fejlesztésbe. A szakhatóságokkal már egyeztettünk, úgy tűnik nincs jogi akadálya a beruházásnak, a fürdő megépítése nem járna környezetvédelmi teherrel – vélekedett dr. Bóka István. A város polgármestere hangsúlyozta: mivel a Balatont az itt élők magukénak érzik és a tavat érintő fejlesztésekre érthető módon mindig is érzékenyen reagáltak, ezért rendkívül fontosnak tartja, hogy az új fürdőház ne legyen elzárva senki elől sem, az a közcélokat szolgálja. – Tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen, a Balatont is érintő beruházás akár irritáló is lehet, ezért igyekszünk nagyon körültekintően eljárni. Az önkormányzati többségi tulajdon garancia lehet arra, hogy itt nem egy terület kisajátításáról lesz szó, hanem egy igen jelentős városfejlesztésről, amely nagyon sokat adhat Fürednek – tette hozzá Bóka István.

Az 1889-ben Czigler György tervei alapján készült, majd a II. világháború végén felrobbant épületet eredeti állapotában építenék fel. A Tagore sétánytól kétszáz méter hosszú híd vezetne a háromezer négyzetméter területű, a víz felszínétől két méter magasan álló fürdőházhoz, amelyben egy ötcsillagos, negyven szobás szállodát, négy, télen-nyáron használható Balaton-vizes medencét és vendéglátóhelyeket alakítanának ki. A vasbeton szerkezetre készülő, hangulatos faburkolatokkal ellátott épület megközelítőleg az eredeti helyére, a Vitorlás tér illetve az Esterházy strand határolta vízfelszínre épülne, közelebb a strand keleti oldalához, úgy, hogy a sétány felől nézve ne takarja el a kilátást. A szennyvíz csatorna az épülethez vezető híd alatt lenne elrejtve, gázvezetékekre azonban nem is lenne szükség, mert modern légfűtést alkalmaznának a fürdőben. Az úszó-, csecsemő-, gyermek- és élménymedencék fölé nyitható üvegtető kerülne, de a tervek szerint az épület stégjéről közvetlenül a Balatonban is lehetne fürdeni.

– Sokszor nézegettem a régi képeslapokon az egykori hidegfürdőt. Pompás épület volt. Régi vágyam teljesülne, ha modern technológiákat alkalmazva az eredeti fatornyos épületet újra építenénk. Emblematikus épületről van szó, amely látványban, hírnévben és a turizmus területén is sokat adhatna a városnak. A homlokzatot, a faburkolatokat, az épület méreteit, mind-mind az eredeti állapotoknak megfelelően építenénk meg, funkciójában viszont egy korszerűbb, a mai kor igényeinek megfelelő építmény lenne, egy exkluzív szállodával. A tetőteraszáról páratlan panoráma nyílna, úgy gondolom a fürdőház nemcsak a helyieknek adna örömöt, de Európa bármely országából is érdemes lenne miatta ideutazni – válaszolta érdeklődésünkre Gyetvai Zsolt, a beruházó cég egyik tulajdonosa, aki hozzátette: az épület mintegy harmadát kitevő szállodai részt csak a szállóvendégek használhatják majd, de az épület többi része mindenki előtt nyitott lesz.

A tervek szerint a három milliárd forintba kerülő építkezés ez év szeptemberében indulna. Elsőként a kétszáz méter hosszú hidat készítenék el, majd a víz felől, uszályokról folytatódna az építkezés. Két év alatt készülne el az épület.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2018 >
október 01 - október 07
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Országos Könyvtári Napok

    17:00 -12:00
    2018.10.02-2018.10.07
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Író-olvasó találkozók, kötetbemutatók.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Aradi vértanúk napja

    12:00 -14:00
    2018.10.05

    Megemlékezés.

    Debreceni ajtók

    17:00 -19:00
    2018.10.05
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Fotókiállítás.

  • 06
    Nincsenek események
  • 07
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004