Oldal kiválasztása

Dr. Szalai Gábor

Születésem (1967) óta kisebb megszakításoktól eltekintve Balatonfüreded élek. Tanulmányaimat a Radnóti Miklós Általános Iskolában kezdtem, majd pedig a Lóczy Lajos Gimnázium anyagszerkezeti tagozatán folytattam. Az érettségi, és egy év segédlaboránsi munka, illetve további egy év sorkatonai szolgálat után beiratkoztam a Veszprémi Egyetem (ma Pannon Egyetem) vegyészmérnöki szakára. A vegyész üzemmérnöki (B.Sc.) diplomámat 1990-ben vettem át, majd újabb két egyetemi év után okleveles vegyészmérnökként (M.Sc.) végeztem. Az 1991-92-es tanévben Olaszországban tanultam, egy-egy szemesztert a Ferrarai, illetve a Nápolyi Egyetemen.

Egy hároméves doktori (Ph.D.) ösztöndíjat elnyerve fél évig kutattam Nagy-Britanniában, a Belfast-i Egyetemen. Innen hazatérve ismét Veszprémben kutattam és tanítottam. A kémia tudomány doktora (Ph.D.) címet is itt szereztem meg 1999-ben.

1995-ben megnősültem, feleségem Dr. Szalainé Tóth Éva ma a Bem József Általános Iskolában tanít gyógypedagógusként. Kislányom, Rebeka 1995-ben született, ma általános iskolás.

Első munkahelyem rögtön a Balatonfüredtől való elszakadást is eredményezte: Nyergesújfaluba kellett költöztünk, ahol 1998-ban megszületett második gyermekünk, Gábor, aki ma szintén általános iskolás. A volt Magyar Viscosa gyárban (ma Zoltek Rt.) amerikai segítséggel, munkatársaimmal együtt meghonosítottuk a szénszálgyártás technológiáját. Három év alatt a világ legnagyobb szénszálgyárát építettük fel. Az ehhez szükséges technológiai és minőségbiztosítási elméleti és gyakorlati tudnivalókat amerikai tanulmányútjaim alatt sajátítottam el.

1999-ben költöztünk haza Balatonfüredre, és vállaltam munkát Balatonfűzfőn a Nitrokémia 2000 Rt.-nél mint finomkémiai marketing munkatárs. A munka mellett 2000-ben beiratkoztam a Külkereskedelmi Oktatási Központ felsőfokú külkereskedelmi üzletkötő szakára, illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Master of Business Administration (MBA) szakára. Az előbbin 2002-ben, az utóbbin 2004-ben kaptam diplomát. Időközben az intermedier üzletág értékesítési főosztályvezetőjévé neveztek ki.

2002 tavaszán új állást találtam: a svájci tulajdonú, somlóvásárhelyi székhelyű Transpac Hungary Kft. (Codefine Group) ügyvezető igazgatója vagyok. A Társaság flexibilis konténerzsákokat gyárt, és ad munkát több száz embernek.

A 2002-2006-os ciklusban önkormányzati képviselőként a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, valamint a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság tagjaként dolgoztam. A 2006-os önkormányzati választáson újra képviselővé választottak.

Képviselőként igyekszem az emberek szavát meghallva, a racionalitásokra figyelve megfontolt döntéseket hozni. Balatonfüred töretlen fejlődésnek és a siker kiterjesztésének nélkülözhetetlen feltétele, hogy a békesség és a tisztelet útján haladjunk tovább. A város fejlődése újabb és újabb kihívásokat hoz magával, amelyekre jól válaszolva Balatonfüred olyan barátságos és otthonos város lesz, mint amilyennek mindannyian látni szeretnénk. Ennek a képviseletére vállalkozom az Ön jelöltjeként.

És teszem mindezt arácsi szívvel érezve és füredi fejjel gondolkodva.

Megosztás

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
május 31 - június 06
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüred 50

    16:00 -19:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Szabadtéri fényképkiállítás.

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -18:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    A trianoni békediktátum évfordulója.

  • 05

    Balatonfüred 50 – Fotókiállítás

    17:00
    2021.06.05-2022.01.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Képek Balatonfüred 1970-es, 80-as éveiből.

  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004