Oldal kiválasztása

Pálffy Károlyné

(szül.: Andó Angéla)

59 éves nyugdíjas pedagógus vagyok. 35 éven át tanítottam a város oktatási intézményeiben, ebből 23 évet a lakótelepi Eötvös Loránd Általános Iskolában. Férjem rajztanár, festőművész, 8 éve már nyugdíjas. Két fiunk van egyetemet végzett, ma már önálló életet élnek és két gyönyörű unokával is megajándékoztak.
Választóim akaratából már 12 éve független képviselőként dolgoztam a város testületében. 10 éven át a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnökeként, 8 évig a Szociális és Egészségügyi Bizottság, és az utóbbi 4 évben a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság tagjaként is tevékenykedtem.
2010. október 3-án ismét független képviselőként kerületem a már kisebb létszámú képviselő testületbe, ahol a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elnökének és a Humán Erőforrás Bizottság tagjának választottak meg.
Emberi kapcsolataimban a legfontosabb értéknek a hitelességet, az empátiát és a toleranciát tartom.
Pedagógusi és képviselői munkámat mindig a tenni akarás és a javítószándék vezérelte, és igyekeztem Gróf Széchényi István intelmét megfogadni:
„Az ember annyit ér, amennyit használ.”
Képviselőként és bizottságelnökként is támogatok minden olyan kezdeményezést, határozatot, programot, amelynek hatására a város fejlődik, gazdagodik, természeti adottságaihoz, hagyományaihoz méltón – és elősegíti lakóinak boldogulását.
Megosztás

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
július 26 - augusztus 01
  • 26

    Anna Fesztivál

    16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

  • 27

    Érdi Tamás koncert

    20:00 -22:00
    2021.07.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Klasszikusok zongorán.

  • 28

    Prímásverseny és gálakoncert

    20:00 -22:00
    2021.07.28
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Cigányprímások gálája.

  • 29

    OperaFüred

    20:00 -23:00
    2021.07.29
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

  • 30

    Operagála

    21:00 -23:00
    2021.07.30
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Híres operák a parton.

  • 31

    196. Anna-bál

    18:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Bál a hagyományok jegyében.

    St. Martin koncert

    19:00 -21:00
    2021.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Templomi koncert.

    Utcabál

    21:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Utcabál a Blaha utcában.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004