Oldal kiválasztása

Nemzetközi porondon

Szerző: | 2011-02-28.

Az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében indul Balatonfüred, amely Paloznakkal együtt képviseli az országot a tucatnyi nemzetet és mintegy huszonötezer települést felölelő nemzetközi megmérettetésben. Felgyorsulhatnak a városi beruházások.

Az Európai Virágos Városok és Falvak versenye közel ötven millió embert mozgósít minden évben a harmonikus környezet megteremtésére, szépítésére. A verseny immár mozgalommá nőtte ki magát, idén Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország, Olaszország, Szlovénia és Magyarország települései csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mivel tavaly a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny fődíját város kategóriában Balatonfüred, falu kategóriában pedig Paloznak nyerte meg, e két település szerzett jogosultságot arra, hogy elinduljon a nemzetközi versenyen.

Balatonfüred évek óta tudatos városfejlesztési program mentén alakítja a környezetet. Parkok, sétányok, épületek, sőt egész városrészek felújítása zajlott le az utóbbi években, a beruházások révén a város környezete igényes, átgondolt.

– A nemzetközi verseny az eddigieknél is tudatosabb előkészítést és munkát követel tőlünk. Nagyon fontosnak tartom a megmérettetést, ezért arra kell törekednünk, hogy a jelenleg zajló, fontos beruházásaink, a Kiserdő rehabilitációja, a Gyógy térre vezető új korzó, a Vásárcsarnok és a Kovászna-park felújítása a látogatás idejére elkészüljenek. Prioritást élvez majd a 71-es főút és a Jókai utca rendezése. A zeneiskola illetve a Piros iskola rekonstrukciójával valamint a polgármesteri hivatal felújításával a nyárra várhatóan nem végzünk, ennek ellenére itt is egyfajta rendezettséget kell mutatnunk, és tennünk kell valamit a városban lévő elhanyagolt területekkel is – vélekedett dr. Bóka István. A polgármester hangsúlyozta: lényeges az is, hogy a városi intézmények milyen képet mutatnak magukról, ezért kérte, hogy a vezetők gondolják át, miként tudják épületeiket, udvaraikat szebbé tenni.

– A sikeres részvétel érdekében átgondolt és tervszerű munkát kell végeznünk. Az elmúlt évek gyakorlatához képest a költségvetésből többet kell áldoznunk virágosításra, a környezetrendezésre. Az idei felkészülésben kiemelt szerepet kell, hogy kapjanak a helyi lakosok is, számítok a támogatásukra – fogalmazott a legutóbbi testületi ülésen Bóka István.

A 12 fős, négy különböző nemzet szakmai képviselőiből álló zsűri június 30-án egy előre meghatározott útvonal alapján tekinti majd meg a várost. A polgármesteri hivataltól indulva egyebek mellett megnézik az arácsi faluközpontot, a Koloska völgyet, a Kiserdőt, a Vitorlás- és Gyógy teret, a Tagore sétányt és az Esterházy strandot. Ellátogatnak az Eötvös iskolába, a Jókai Múzeumba, és a Vaszary Villába. Több programon is részt vesznek, lesz kiállítás megnyitó, lovas-íjász bemutató, zenés tárlatvezetés, savanyúvíz kóstolás és hajózás a Balatonon.

Szigorú kritériumok alapján pontozzák majd Füredet, az általános benyomások mellett többek között nézik a virágtartókban, virágágyakban lévő egynyári növényeket, a közterületek állandó növényzetének minőségét, mennyiségét és fajtagazdagságát, a parkok, játszóterek rendezettségét. Figyelembe veszik a tájépítészetet, a hulladékgazdálkodást, a város infrastruktúráját, vonzerejét, a turizmus és a szabadidő kapcsolatát, de vizsgálják a korosztályonkénti környezettudatos oktatás milyenségét, és azt, hogy a lakosság illetve az intézmények milyen mértékben vesz részt a város szépítésében.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
augusztus 02 - augusztus 08
  • 02

    Klassz a Parton! Fesztivál

    20:00 -22:00
    2021.08.02-2021.08.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Komolyzenei koncertek.

  • 03

    Csík zenekar és az LGT dalok

    20:30 -22:30
    2021.08.03
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Fellép: Presser Gábor, Karácsony János.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Balatonfüred borcímkék tükrében

    17:00 -19:00
    2021.08.05-2021.08.29
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállításmegnyitó.

  • 06

    Balatonfüredi Borhetek

    17:30 -22:00
    2021.08.06-2021.08.29
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek és gasztronómia.

    Szindbád

    22:00 -23:50
    2021.08.06
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Kertmozi.

  • 07

    A füredi rabbi séta

    17:00 -19:00
    2021.08.07
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnéző séta.

  • 08

    ABBA show

    20:30 -22:00
    2021.08.08
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004