Oldal kiválasztása

Készülnek a szúnyoginvázió ellen

Szerző: | 2011-03-09.

A tavalyinál lényegesen többet, kilencvenmillió forintot költenek idén a Balaton térségében szúnyogirtásra. A költségeket az állam és az érintett települések fele-fele arányban állják. Az irtás a térség turizmusának egyik sarkalatos kérdése, ezért áprilisban megkezdődik a védekezés.

 

Az állam 45 millió forintos támogatást ad a kiemelt övezetnek a vérszívók elleni védekezésre, amit az érintett települések önkormányzatainak területarányosan a maguk önészével kell majd kiegészíteniük. A 90 milliós keretből két-három biológiai és öt-hét kémiai beavatkozásra futja áprilistól a szezon végéig. Az elmúlt nyáron, különösen a belvíz miatt igencsak elszaporodtak a szúnyogok, sok bosszúságot okozva a nyaralóknak illetve a tó partján élőknek egyaránt – most úgy tűnik, ez nem ismétlődik majd meg.
– Tavaly a pótlólagos irtásokkal együtt összesen 65 millió forintot költöttünk a szúnyogok elleni védekezésre, a most előirányzott összeg ennél lényegesen több. Ha minden település befizeti a rá eső önrészt, akkor egy hatékony és időben elkezdett védekezésre van lehetőségünk. Már áprilisban két biológiai irtás lesz, ezeket öt-hét kémiai irtás követi majd – válaszolta érdeklődésünkre a Balatoni Szövetség titkára. Lázár János elmondta, az önkormányzatok területarányosan járulnak hozzá a szúnyogirtáshoz, ez Balatonfüred esetében 600-800 ezer forint közötti költséget jelent majd.

A Balatoni Szövetség legutóbbi közgyűlésén elhangzott: az elmúlt években több alkalommal is gondot okozott, hogy voltak települések, amelyek saját költséggel nem járultak hozzá a térségben zajló szúnyogirtáshoz, így a hiányzó pénzt a Balatoni Szövetségnek kellett állnia, ami nagy terhet rótt a szervezetre. Ezért idén, amelyik önkormányzat saját önrésszel nem járul hozzá a szúnyogirtás költségeihez, az kimarad a biológiai és kémiai védekezésből.

A Balatoni Szövetség felkérte a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, hogy vizsgálja meg a sok csapadék és a belvizes területek kialakulásának hatását a balatoni élővilágra, mert legutóbb már nemcsak a csípő, hanem az árvaszúnyogok tömege is kellemetlenségeket okozott a Balatonnál.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004