Oldal kiválasztása

Tiszta Európa Program

Szerző: | 2011-03-16.

Félidejéhez érkezett a Tiszta Európa Program rekultivációs projektjének első fordulója

 

2010. január 22-én került sor a Környezet és Energia Operatív Program keretében a Balatonfüredet is érintő „Az Észak-Balatoni Térség Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer működési területén lévő 34 db. települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjának megvalósítása”című projekt 2009. évi beszámolójára Veszprémben. A tájékoztatón a 34 Önkormányzat képviseletében a Polgármesterek és a Jegyzők voltak jelen.

Czaun János a Társulás elnöke a projekt jelenlegi állásáról, és a jövő feladatairól tartott rövid ismertetést. Beszámoló hangzott el a projekt műszaki előrehaladásáról, és a pénzügyi teljesítésről, mely szerint a projekt megvalósítása a Támogatási Szerződésben meghatározott ütemezés és kifizetési terv szerint történik.

A kivitelezés megkezdéséig azonban még sok feladata van az Önkormányzatoknak és a Társulásnak is, hangzott el a tájékoztatón.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság tárgyalójában került sor 2009. február 3-án a „Az Észak-Balatoni Térség Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer működési területén lévő 34 db. települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjának megvalósítása” elnevezésű projekt támogatásának aláírására. A pályázat első fordulóban 145 millió forint támogatással valósulhat meg az előkészítés, melynek záró időpontja 2011.május.

A projekt cselekvési és közbeszerzési tervében foglaltak szerint a környezetvédelmi felülvizsgálatok elkészültek, jelenleg a meglévő tervek felülvizsgálata, és egy Részletes Megvalósíthatósági tanulmány készítése van folyamatban. A kivitelezésre a pályázatot 2010. novemberben tervezi benyújtani a Társulás.

A pályázat második fordulójában a megvalósításra elnyerhető 4,37 milliárd forintos állami támogatás megszerzése fontos célja a Társulás szakembereinek. Ezzel egy olyan beruházás sorozat veszi kezdetét, amely mintegy 100 ezer ember napi életét érinti, és amelynek eredményeképpen közel 400 ezer m2 lerakó terület környezetszennyezése szűnik meg, és kerülhet vissza eredeti természeti állapotába a 600 ezer m2 rekultiválandó területből.

A megvalósítási szakasz tervezett kezdete 2011. január, a projektzárás tervezett időpontja pedig 2013. december.

A kivitelezés megkezdéséig azonban az Önkormányzatoknak, és a Társulásnak is van feladata. A Pályázati Felhívás és Útmutató vonatkozó rendelkezéseinek, elsősorban a rekultiválandó terület tulajdonviszonyának rendezettnek, művelési ága megfelelőnek, per-, teher- és igénymentesnek kell lennie. A rekultiválandó területek teljes egészében a pályázó önkormányzat 100%-os tulajdonában vagy állami tulajdonban kell, hogy legyenek.

Valamennyi, a projektben érintett lerakó bezárása meg kellett, hogy történjen. A projektben szereplő lerakó művelési ágból kivett területen kell, hogy elhelyezkedjen.

A lerakók utógondozási kötelezettsége, és költségeinek vállalása is szükséges az Önkormányzatok részéről.

A tulajdonviszonyok (terület és ingatlanszerzés), művelési ág, per-, teher-, és igénymentesség pályázati előírásoknak megfelelő rendezettségét az Önkormányzatok legkésőbb a második fordulóra történő pályázat (kivitelezés) benyújtásáig biztosítani kell, a projektben ezek a költségek nem elszámolható költségek.

Az Önkormányzatnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy amennyiben a hulladéktest nemcsak önkormányzati, vagy állami tulajdonú területet érint (hulladék átnyúlás), akkor erről a másodlagosan érintett területről a hulladék áthalmozást saját költségén elvégzi. Állami tulajdon érintettség esetén a kezelői hozzájárulást is meg kell szerzi.

A pályázónak (Társulásnak) vállalni kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a projekt befejezését követő 5 évig fenntartja.

A beszámolót követően konzultációra is lehetősége volt a rekultivációban résztvevő Önkormányzatoknak.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004