Oldal kiválasztása

Digitális mozi Füreden

Szerző: | 2011-03-21.

Háromdimenziós filmek, a hét minden napján vetítés illetve havonta legalább egy premier – ezeket az újdonságokat kínálja az átalakított Balaton Mozi, amely az új fejlesztés révén az ország harmadik úgynevezett aktívszemüveges mozija lett azaz 3D-s filmek kifogástalan minőségben.

 

A korszerű, látványos filmélményt nyújtó technológiát a hónap közepén építették ki a moziban. A város képviselő testülete évi 1,2 millió forinttal támogatja a megújult filmszínház üzemeltetését, a digitális filmek vetítéséhez szükséges technikai fejlesztést az üzemeltető maga állta.

– Muszáj volt fejleszteni, ez a jövő. Sőt már jelenleg is vannak olyan filmek, melyeket csak digitális formátumban forgalmaznak. Úgynevezett aktív szemüveges rendszert építettünk ki a moziban, ez minimális fényveszteség mellett biztosítja a minőségi, éles képet. Nem fárasztja a szemet, így a gyerekek is nyugodtan nézhetik majd a vetítéseket. Annál is inkább, mert elsősorban családi filmeket, gyerekeknek szóló animációs filmeket vetítünk majd digitális formátumban. Az analóg filmekről sem szeretnék lemondani, sőt az esti főműsoridőben egyelőre biztos, hogy ezeket tűzzük műsorra – válaszolta érdeklődésünkre Pálffy Géza, a Balaton Mozi üzemeltetője, aki a fejlesztéstől természetesen a nézőszám emelkedését várja.

A tervek szerint minden hónapban legalább egy, maximum három premier filmet is bemutatnak majd a 153 néző befogadására alkalmas füredi moziban. A jegyárak a multiplex mozikhoz képest olcsóbbak lesznek, a felnőtt belépő 1300-, míg a diák és nyugdíjas jegy 1050 forintba kerül. A mozi üzemeltetője egy látogatókártya bevezetését is tervezi, amely révén újabb kedvezményekhez juthatnak majd a moziba látogatók.

balatonfured.hu

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004