Oldal kiválasztása

Füred 800 éve

Szerző: | 2011-04-07.

Javában zajlanak a város kettős évfordulójának rendezvényei. Kiállítás diákok Füredet ábrázoló rajzaiból, irodalmi est a város folyóiratának idei első száma apropóján és kötetbemutatók, köztük a lefegyverző fotókat közlő múltidéző képeskönyvvel. Összegzés mi történt eddig és mi jön még.

Nyolcszáz évvel ezelőtt a Tihanyi Apátság birtokösszeíró oklevele rögzíti először a települést Fured néven, és éppen negyven éve, hogy várossá nyilvánították a települést. E két évfordulót ünnepli Balatonfüred.

A Széchenyi Emlékbizottság a város általános és középiskolásainak számára meghirdetett rajzpályázatára mintegy négyszáz Füredet ábrázoló mű érkezett, a legjobbakat állították ki a polgármesteri hivatal folyosó galériájában. Tudósítás itt.

{photogallery}412{/photogallery}

Némethné Rácz Lídia: A régi Balatonfüred – múltidéző képeskönyv című kötete is az évfordulók jegyében jelent meg. A rendhagyó képeskönyvben több mint hatszáz, régi füredi családok albumaiból származó, többségében még nem publikált fénykép található. Az 1880-as évektől 1948-ig terjedő időszakból való felvételekből ízelítő a képgalériában.

Megjelent a Tempevölgy idei első száma is, amelyet a Vaszary Villában mutattak be. A vendég ezúttal Petrőczi Éva költő volt, aki a periodikában közölt írásában Lázár Ervinre emlékezik. – A hozzám legközelebb álló írótárs volt nekem Ervin, akit hét éves kislányként ismertem meg, ő akkor húsz volt és még újságíróként dolgozott, de már túl volt az első novelláinak publikálásán. Írói géniuszán kívül rendkívüli szeretet áradt belőle, a szeretetnek olyan intenzitása, ami az írók körében szinte példátlan – jegyezte meg Petrőczi Éva.

A periodika új száma itt letölthető, Praznovszky Mihály a lap főszerkesztője pedig videó felvételen összegez.

Ami még jön:

Április 8.

15.00 Térzene az Anna Grand Hotel előtti téren (eső esetén árkádok alatt)

Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara közreműködésével

15.30 Hunfila 2011- Nemzetközi bélyegkiállítás ünnepélyes megnyitója az Anna Grand Hotelben

17.00 Ünnepi testületi ülés a Kisfaludy Galériában. Ünnepi műsor: Füredi díszpolgárok műveiből zenei, irodalmi összeállítás füredi tehetséges diákok valamint Balázs Árpád zeneszerző, Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, a Balatonfüred Néptánc Együttes közreműködésével

Április 9.

9.30 Nemzetközi kispályás labdarúgó torna a Sportcsarnokban

10.00 Gyermekfilmek vetítése a Balaton moziban

13.00-16.00 Gyermekprogramok a Sportcsarnokban

13.30 órakor Megemlékezés Kőrösi Csoma Sándor szobránál (Tagore sétány)

14.00-15.00 Nemzetközi sajtótájékoztató az évfordulók, valamint az EU-s elnökség füredi eseményeiről a Vaszary Villában

15.00 Várostörténeti vetélkedő Debrecen és Balatonfüred középiskolás csapatainak részvételével a Kisfaludy Galériában

16.00 Ökumenikus Istentisztelet Széchenyi István emlékére a Piros templomban

19.00 Hangverseny a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével a Sportcsarnokban

21.30 Tűzijáték a Mólón

Április 10.

11.30 A bélyegkiállítás ünnepélyes zárása az Anna Grand Hotelben majd Díjátadó

17.00 Az Arácsi Népház és a Postamúzeum ünnepélyes átadása, Vadászati és Geológiai kiállítások,majd az arácsi művészek kollektív tárlatának megnyitója

Április 11.

18.00 A „Nyugat” című kiállítás megnyitója a Kisfaludy Galériában

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2018 >
június 18 - június 24
  • 18
    Nincsenek események
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Csillag túra

    08:00 -07:00
    2018.06.23-2018.06.24
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Bicajozás nappal és éjjel.

    Múzeumok Éjszakája

    16:00 -23:50
    2018.06.23
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó múzeumi programok.

    Nemzetközi Gitárfesztivál

    19:30 -21:00
    2018.06.23-2018.06.30
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Klasszikus gitárosok koncertjei.

    Szent Iván éjszaka

    20:00 -23:00
    2018.06.23
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Éjféli máglyagyújtás.

  • 24
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004