Oldal kiválasztása

Nyit a vásárcsarnok

Szerző: | 2011-04-18.

Közel négy hónap után újra kinyit a felújított vásárcsarnok. Harminc kereskedő, megújított kínálat, hosszú idő után ismét lehet majd halat kapni. Világosabb, szebb, szerethetőbb, többféle szolgáltatást nyújtó, a korábbinál versenyképesebb lesz a csarnok – véli az új üzemeltető.

 

 

Április 20-án, szerdán, reggel 6 órától újra látogatható lesz a piac. Az átépítési munkálatok jelenleg még zajlanak és várhatóan a nyitás után is folytatódnak majd, de ez már nem zavarja a működést. A bérlőknek illetve a városnak is az volt az elsődleges szempontja, hogy Húsvétkor már beindulhasson a csarnokban az élet.

A piacot mintegy kétszáz millió forintból újították fel. Az épület geotermikus fűtést kapott, és felújították a régi hagyományos fűtésrendszerét is. Kicserélték a kupola fényáteresztő középső részét, amibe a csarnok megfelelő szellőzése érdekében nyílászárókat is elhelyeztek. Teljesen új a vizesblokk, a mellékhelyiségek és a rokkantaknak kialakított mosdó. A csarnok új burkolatot kapott, a bejáratokban automata ajtókat szereltek fel, kicserélték az összes ablakot és új színt kapott az épület fémszerkezete. A csarnok eddigi üzemeltetését végző Vásárcsarnok Kft. végelszámolás alatt áll, a piac új üzemeltetője az önkormányzati tulajdonban lévő Probio Zrt.

– Tisztább, világosabb, élhetőbb csarnokot szeretnénk. Ennek érdekében történtek a felújítások, ezért alakítottunk ki egységes belső portálrendszert és dizájnt, az üzletek kirakatai esztétikusabbak lesznek, a régi bódék helyére pedig pavilonok kerülnek. A korábbi zsúfoltság helyét reményeink szerint egy rendezett, átlátható tér veszi át. Padokat helyezünk majd el kívül-belül, lesz kávézó terasszal, gondozzuk a csarnok parkját – egy élhető, szerethető piacot szeretnénk itt létrehozni – válaszolta érdeklődésünkre Somogyi László, a Probio vezérigazgatója, aki hozzá tette: lesznek új szolgáltatások is, hosszú idő után ismét lehet majd kapni a piacon halat, bővül a pecsenyesütő kínálata és látványpékség is költözik a csarnokba.

– Minden bérlővel új szerződést kötöttünk, a külön üzletet bérlőkkel öt évre szóló megállapodást írtunk alá. Jellemzően a régi kereskedők térnek vissza a csarnokba, de néhány új bérlő is lesz. Az asztali árusokkal és a pavilont működtetőkkel együtt mintegy harminc kereskedő költözik be a vásárcsarnokba. A külső árusítóknak is igyekszünk minél hamarabb kulturált környezetet biztosítani a csarnok keleti bejáratánál. Mindenképpen szeretnénk a későbbiekben tovább bővíteni a vásárcsarnok kínálatát, a hétvégéken működő minőségi élelmiszereket kínáló biopiacban vagy bolhapiacban gondolkodunk – tette hozzá Somogyi László.

A vásárcsarnok minden hétköznap reggel 6-tól este 6 óráig lesz nyitva, szombaton 6-14 óráig.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
március 27 - április 02
  • 27

    Balatoni mérnöki estek

    16:30 -18:00
    2023.03.27
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.

    Önvezető járművek.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.03.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Pósfai Mihály.

  • 30

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2023.03.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Juhász Gábor Trió koncertje.

  • 31

    Hamvas Napok

    11:00 -20:00
    2023.03.31-2023.04.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Irodalom, filozófia Hamvas Béla jegyében.

  • 01

    LUA Wedding Days

    10:00 -18:00
    2023.04.01-2023.04.02
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Esküvői napok.

    Pirkadat Parti

    10:00 -18:00
    2023.04.01
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Tavaszi vásár és családi nap.

  • 02
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004