Oldal kiválasztása

A városé a két középiskola

Szerző: | 2011-04-28.

Saját fenntartásába veszi át az önkormányzat a város két középiskoláját. A Füredhez szervesen kötődő két tanintézmény, a Lóczy Lajos Gimnázium és a Széchényi Ferenc Szakképző Iskola működtetését eddig a megye biztosította. Bóka István polgármester az új tervekről és terhekről.

A város ez év júliusától veszi át a két tanintézmény működtetését, ez ebben az évben mintegy 12 millió forint plusz költségébe kerül a városnak, hosszú távon azonban mindenképpen nagyobb költséggel kell majd számolni. A Lóczy gimnázium a város egyik emblematikus intézménye, az évek óta csökkenő tanuló létszám mellett működő Széchényi szakiskolának pedig a jövője a tét – ezért érezte úgy az önkormányzat a terhek ellenére át kell vennie az iskolák finanszírozását.

– Erkölcsileg sokat jelent számunkra, hogy a városhoz kerülünk, a pedagógusok nagyon örülnek, hiszen úgy gondoljuk, az iskola Füred meghatározó intézménye, így a városi fenntartás presztízs szempontból is fontos. Így talán majd még jobban be tudunk kapcsolódni a város vérkeringésébe. Tudjuk, hogy takarékoskodni kell továbbra is, de abban azért bízom, hogy előbb-utóbb megvalósul az intézmény teljes rekonstrukciója. A tervek készen vannak, a felújítás szerepel a város gazdasági programjában, bízom benne, hogy 2014-ig mindez megvalósulhat – válaszolta érdeklődésünkre a Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója. Duna Katalin kérdésünkre elmondta: jelenleg 456 diák tanul az intézményben. A megyében tapasztalható csökkenő gyermeklétszám ellenére évről évre egyre többen jelentkeznek a Lóczyba, idén az angol tagozatra tízszeres volt a túljelentkezés, míg a gimnáziumba átlagosan hatszor többen kérték a felvételüket.

– Abban bízunk, hogy a város egy kiegyensúlyozottabb gazdálkodást biztosít majd számunkra. Mindenképpen szeretnénk bővíteni az iskola profilját, 2012 szeptemberétől vendéglátóipari képzést indítanánk el, amelynek nagy létjogosultsága van Füreden. Ezt a szándékunkat a város támogatja. A jelenlegi rendészeti képzést is szeretnénk bővíteni, hiszen lenne rá igény – vélekedett Szigethi Csaba, a Széchényi Ferenc Szakiskola igazgatója.

Dr. Bóka István polgármesterrel készült rövid interjú itt látható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
8910111213
  • 16:00 -19:00
    2019.07.13
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – Balatoni nyár kiállítás zárása.

14
  • 11:00 -13:00
    2019.07.14
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

15161718192021
2223
  • 15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

2425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004