Oldal kiválasztása

A város írója

Szerző: | 2011-05-06.

Minden város megtalálja a maga íróját, akin keresztül saját múltjára irányíthatja a figyelmet. Füredé Jókai, aki rajongott ezért a tájért. A nagy íróra emlékszünk. Olvassanak Jókait – e szavakkal nyitotta meg a huszadik alkalommal megrendezett Jókai napok rendezvénysorozatot Bóka István polgármester.

Megkezdődött a Jókai napok. Irodalom, gasztronómia, csillagvizsgálás, séták a városban – minden a nagy író szellemében.

A rendezvény díszvendégének, Kecskemétnek a polgármestere, dr. Zombor Gábor, Jókai egykori villájának udvarán tartott megnyitóbeszédében hangsúlyozta: – Igazi, békebeli nyugalomban, eleganciával él a füredi közösség. Mi kecskemétiek nyakas emberek vagyunk, de elismerjük mások érdemeit. Köszönjük, hogy olimpiai díjazott szakácsainkkal a gasztronómiát, a Forrás folyóirat szerkesztőségével pedig az irodalmat, a kortárs költészetet hozhattuk el Balatonfüredre.

Kecskemét polgármestere külön beszélt Jókai alföldi kötődéséről is, hiszen az író, még főiskolásként 1842-44 között tanult a városban, sőt színjátszó kört vezetve együtt lépett fel Petőfivel, 1949-ben azonban már, mint menekülő kapott szállást Kecskeméten. – Jókai az egyik legnagyobb magyar író egyben történelmünk kiemelkedő alakja, aki a nemzet függetlenségi törekvésében lelkesen vett részt – vélekedett Zombor Gábor.

{photogallery}468{/photogallery}

E. Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum Főigazgatója az író kultuszát ápoló, a hagyatékot európai szinten is figyelemreméltó alapossággal gondozó Jókai Emlékházat méltatta majd a hagyományoknak megfelelően a jelen lévők megkoszorúzták Jókai szobrát.

A rendezvény az íróra reflektáló, a füredi színházi gyökereket feltáró színháztörténeti konferenciával illetve a Forrás folyóirat irodalmi matinéjával folytatódott. Szombaton a népszerű Jókai bableves főzőversennyel idézik meg az író szellemét. Íme a részletes program.

A Jókai napok programjairól készült videók itt láthatók.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004