Oldal kiválasztása

Kezdődik a vitorlás idény

Szerző: | 2011-05-12.

Tizenegy verseny, köztük egy kuriózumnak számító katamarán világbajnokság lebonyolítása, gyermekoktatás, sport és nem utolsó sorban fejlesztések, hiszen jelenleg is zajlik a BYC kikötőjének átépítése. Életünk legnehezebb szezonja előtt állunk – véli a Yacht Club elnöke.

 

Bár hivatalosan a hétvégén, a Vitorlabontó ünnepséggel kezdődik a szezon, amikor is mintegy száz hajó versenyez majd a tavon, a füredi klub rendhagyó módon a Tolnay Kálmán László emlékverseny megszervezésével már vízre vitte a vitorlázókat.

– Nehéz helyzetben van a sport, az egész országban kevés támogatás jut rá, a különböző egyesületek nagy nehézségekkel küzdenek. Ehhez képest nálunk fejlesztések vannak, egy rangos világversenynek adunk otthont és továbbra is az ország legeredményesebb vitorlás egyesülete a BYC. A Londoni olimpiára utazó magyar vitorlás keret öt tagjából négy a klub sportolója. Sok munka van abban, hogy itt tartunk. Mögöttünk van egy erkölcsileg és anyagilag is sok támogatást adó önkormányzat, segítenek a szponzorok és hát az elért eredményekben nagy szerepe van az itt dolgozók munkájának is– vélekedik Nagy R. Attila.

A füredi yacht klubot öt éve vezető elnök hangsúlyozta: idén egy igazi nagy feladat előtt áll az egyesület, hiszen itt rendezik meg a F18-as katamarán világbajnokságot. A verseny a világ egyik leglátványosabb vitorlás viadala, több, mint harminc országból érkeznek versenyzők, kétszáz hajó áll majd rajthoz. A nemzetközi szövetség nyolc, köztük olasz, francia, lengyel pályázat közül választotta ki a füredit, az elnök szerint azért, mert a klub jó versenyszervezői referenciákkal rendelkezik és hát a Balaton még mindig kuriózumnak számít.

– A vitorlás sportban most talán a katamaránok a legnépszerűbbek, ebben az osztályban van a legnagyobb innováció, fejlesztés, a nagy sebesség miatt ezek a leglátványosabb versenyek. Nagy presztízst jelent egy ilyen verseny lebonyolítása, nyilván a klub népszerűségét és reményeink szerint a bevételét is gyarapítja majd. Erős mezőny indul, itt lesz a jelenlegi világbajnok, 20-25 magyar vitorlázó is rajthoz áll, és itt lesz, igaz csak vendégként, a gyorsasági földkerülő rekorder, a francia Frank Cammas is. Ha ezt meg tudjuk szervezni, azt mondom, bármi jöhet – mondja nevetve Nagy R. Attila.

A nyolc napig zajló rendezvényből igyekszik minél többet megmutatni az egyesület. A versenyekre rendszeresen indítanak majd nézőhajókat, az egyesület illetve a város honlapján pedig GPS nyomkövetők segítségével lehet majd figyelemmel kísérni a katamaránokat. A kemping területén programok és a versenyről készült videó összefoglalók várják majd az érdeklődőket.

Jelenleg is zajlik az egyesület kikötőjének részben uniós támogatásból megvalósuló újjáépítése. Végeztek a belső kikötő medrének kotrásával, helyükre kerültek a tartó betoncölöpök is, kiépítették az infrastruktúrát, és a stéggel is hamarosan végeznek. – Május végére befejezzük a munkálatokat. Jöhet a szezon. Jövő ősszel pedig terveink szerint folytatjuk a klubház építését – tette hozzá a BYC elnöke.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
szeptember 20 - szeptember 26
  • 20
    Nincsenek események
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Füredi fiatalok napja

    10:00 -21:00
    2021.09.23
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Előadások, sport, bolond ballagás.

  • 24

    Romantikus Reformkor

    10:00 -21:00
    2021.09.24-2021.09.26
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Felvonulás, koncertek.

  • 25

    Murci fesztivál

    10:00 -20:00
    2021.09.25
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány

    Murci kóstoló, koncertek, gyerekprogramok.

    A füredi rabbi séta

    15:00 -17:00
    2021.09.25
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Autentikus városnéző séta.

  • 26

    PesText fesztivál

    17:00 -19:00
    2021.09.26
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalmi találkozó.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004