Oldal kiválasztása

Látogatható az Aquapark

Szerző: | 2011-05-13.

A hónap utolsó hétvégéjétől újra látogatható az Aquapark. Idén is lesz éjszakai fürdőzés és több monstre zenés buli. A fürediek ebben az évben is féláron vehetik meg a belépőket, újdonság a családi jegy és a nyugdíjas kedvezmény. A gyereknapon, húsz éves korig ingyenes a belépés.

 

A gyereknapon ezúttal 20 éves korig mindenki ingyen bemehet az Aquaparkba, ha hoz magával legalább egy felnőttet. Bár két nappal korábban, május 27-én, reggel kilenctől már látogatható az élményfürdő, az igazi szezonnyitó buli vasárnap lesz.

– Tavaly részben az akcióknak illetve a helyi lakosoknak adott kedvezményeknek köszönhetően nőtt az Aquapark látogatottsága, mintegy 75 ezren voltak a fürdőben. Idén tovább szeretnénk növelni a látogatottságot, hiszen kapacitásunk még van bőven. Ezért újdonságként bevezetjük a családi jegyet, ami 2 felnőtt és 2 gyerek esetében 14.900 forintba kerül majd. Szezonnyitó akciós csomagárakkal várjuk az iskolai osztályokat, és az idősebb korosztálynak is adunk kedvezményeket – válaszolta érdeklődésünkre a vízi élményközpont üzemeltetési vezetője.

Váradi Szabó István hangsúlyozta: felkészültek a szezonra, átvizsgálták a medencéket, a csúszdákat, elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat, füvesítettek, jelenleg a parkosítás zajlik.

– A biztonságra mindig nagyon odafigyeltünk, többlépcsős ellenőrzés után engedjük csak be a vendégeket a parkba. Minden medence és csúszda biztonságos. A nyitás előtt jó pár nappal feltöltjük a medencéket és melegítjük a vizet, így már az első napon a megszokott minőségű és hőmérsékletű lesz a medencék vize – vélekedett Váradi Szabó István, akitől megtudtuk: a főszezonban, azaz július 1 – augusztus 20. között minden nap éjszaka is nyitva lesz az Aquapark, jöhetnek az éjszakai fürdőzést kedvelők és már az is biztos, hogy idén is kettő-három nagy, éjszakai, zenés bulinak ad majd helyet az élményfürdő.

A tavaly bevezetett valamennyi kedvezmény idén is él, azonban a wellness részleg és a 11 medence illetve a 12 nagy csúszda és a 4 gyermek csúszda mellett új szolgáltatások is várják majd a vendégeket, a tervek szerint egyebek mellett mini golf pályát létesítenek a parkban.

Az Aquapark nyitva tartása:

Előszezon: május 27-június 17-ig 9-től 19 óráig

Főszezon: Június 18 – augusztus 31-ig, 9-től 19 óráig.

Éjszakai nyitva tartás július 1-től este 7-től éjjel 1 óráig.

További információk a vízipark honlapján.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004