Oldal kiválasztása

Vitorlabontó

Szerző: | 2011-05-14.

Közel kétszáz hajó és mintegy ezer versenyző. A parton verőfényes napsütés és tolongás, közben ünnepi beszédek. A Kishamis fedélzetéről megkoszorúzott Balaton. Vitorlabontó ünnepség, mint ahogy 1934 óta szinte minden évben. Hivatalosan is elkezdődött az idei vitorlás szezon.

 

– Balatonfüredet köszönet illeti, hiszen évtizedek óta házigazdája a legnagyobb hazai vitorlás eseményeknek, és emellett sokat költ a sportág támogatására is. A vitorlázás ma már komoly gazdasági és idegenforgalmi tényező, elképzelhetetlen nélküle a Balaton, és a tóparti turizmus – mondta ünnepi beszédében Straub Elek, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, aki kiemelte: az idei év meghatározó lesz a sportág életében, hiszen ez az utolsó lehetőség a londoni olimpiára való felkészülésre.

{photogallery}485{/photogallery}

Dr. Bóka István a város polgármestere hangsúlyozta: Füred a hazai vitorlázás bölcsője, innen eredeztethető a balatoni vitorlázás története, és itt működik a hazai vitorlázás ékköve a Balatonfüredi Yacht Club, amely évtizedek óta ranglista vezető a sportág egyesületei között.

– Szeretnénk továbblépni. Fejleszteni kell a vitorlázást. Érdekeltek és elkötelezettek vagyunk ebben. Szeretnénk, ha a jelenleg állami tulajdonban lévő füredi kikötők az önkormányzat birtokába kerülnének – fogalmazott a polgármester.

A Vitorlás téren a Balatonfüred Néptánc Együttes majd a Reformkori Hagyományőrzők Társasága adott műsort.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
November
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004