Oldal kiválasztása

Sundance Park – Javítják a hibákat

Szerző: | 2011-05-17.

Javában zajlanak a helyreállítási munkálatok a Sundance Parkban. A tervek szerint hat bár, három diszkó, két étterem és bulihotel működhet majd a szórakoztató centrumban. Az új üzemeltető a kifogásolt üzleteket megszünteti, csökkenti a hangerőt és nagyon bízik a júniusi nyitásban.

 

– Részletes szakmai tervet készítettünk a park működtetéséről, ezt átadtuk az önkormányzatnak. Igyekeztünk minden, korábban gondot okozó problémára megoldást találni. A kemping vendégeit és a város lakóit is zavarta a parkból kihallatszó zene, ezért három bárt nem nyitunk ki, ezekben valóban hajnalig bömböltették a zenét. Egyébként is csökkentjük a szórakozóhelyeken a hangerőt és már szervezzük a vendégek kulturált hazajutásának biztosítását, tárgyalni fogunk a füredi rendőrkapitánysággal – válaszolta érdeklődésünkre Zámbó Attila.
A cégbíróságnál május elején bejegyzett, a park üzemeltetését vállaló új cég, az S.D. Park Üzemeltető Kft. társtulajdonosa kérdésünkre elmondta: jelenleg nagy erőkkel zajlik az épületek felújítása, mintegy tíz millió forintból kijavítják a homlokzati hibákat és újra festik az épületeket. A már említett, kifogásolt bárok kivételével a tervek szerint valamennyi, korábban működő üzlet kinyitna idén is, és lenne lehetőség szállásbérlésre is, harmincöt darab, egyenként 20 négyzetméteres bungaló áll majd a vendégek rendelkezésére.

– Bízunk a júniusi nyitásban, bízunk benne, hogy az önkormányzat zöld utat enged és a működés ezúttal zavartalan lesz. Továbbra is várjuk a füredi vállalkozók jelentkezését, akik szívesen üzemeltetnének kisebb-nagyobb üzlethelyiségeket a parkban – tette hozzá Zámbó Attila, aki egyben a park egyik éttermének bérlője is.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az egykori görög falut korábban üzemeltető Sundance Park Kft. jelenleg felszámolás alatt áll. A cég a névhasználatának a jogát, a weblapját és domain nevét, illetve az üzemeltetéssel összefüggő egyéb szellemi tulajdonjogokat átadta az új üzemeltetőnek, az S.D. Park Kft.-nek.

A Sundance Park nyitásának ügyében a képviselő testület dönt majd hamarosan. A polgármester álláspontja itt olvasható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Június 4
  • 04
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004