Oldal kiválasztása

Vaszary napok

Szerző: | 2011-05-23.

Egy éve nyitották meg a Vaszary Villát s benne a galériát, a város egyik legfontosabb kulturális intézményét. Most kétnapos rendezvénnyel, a Vaszary napokkal ünnepel a képtár és különböző korosztályoknak szóló programokkal várja a vendégeket. Születésnap és új tervek.

 

– Május 29-én lesz pontosan egy éve, hogy kinyitott a galéria. Családi programokkal, gyerekeknek szóló koncerttel, a Vaszaryakról szóló előadással, rendhagyó tárlatvezetéssel és koncerttel szeretnénk együtt ünnepeli a fürediekkel. Reményeink szerint a rendezvény idővel olyan hagyományos programja lesz a városnak, mint a Jókai napok, hiszen Vaszary Kolos, egykori hercegprímás és unokaöccse Vaszary János, festőművész egyaránt sok szállal kapcsolódik Balatonfüredhez – válaszolta érdeklődésünkre Dallos Krisztina, a Vaszary Villa igazgatója.

Az enyészetből kikapart és uniós támogatással tavaly felújított Vaszary Villa az elmúlt egy év alatt nyolc nagy kiállításnak valamint számos koncertnek, előadásnak és egyéb kulturális rendezvényeknek adott otthont. Közel harmincezer látogatója volt a galériának.

– A látogatók részéről is felmerült az igény, hogy legyen a villában állandó kiállítása Vaszary Jánosnak. Fel is vettük a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Galériával, elkezdődtek a tárgyalások, nagyon bízunk benne, hogy akár még ebben az évben megvalósulhat a kiállítás. Méltó helye lenne Vaszary képeinek itt a villában. Terveink szerint a hercegprímás tárgyaiból is látható lenne néhány ezen az állandó tárlaton – mondta Dallos Krisztina, aki hozzá tette: az állandó kiállítástól függetlenül hamarosan újra látható lesz Vaszary János festmény a galériában, hiszen június közepén nyílik majd meg az a Kecskeméti Képtár alkotásaiból válogató új tárlat, amely a 19. század végén és a 20. század elején alkotó magyar festőművészek munkáiból ad ízelítőt.

A Vaszary napok programja:

Május 28. szombat

Délelőtt 11 órakor Zeneképzelet címmel Farkas Zsolt és Várnagy Andrea ad négykezes zongorakoncertet a gyerekeknek. (Jegyár: 500 Ft)

Délután 17 órakor Azok a csodálatos Vaszaryak címmel Gajdó Tamás színháztörténész előadása a Vaszary családról; az előadást követően filmvetítés a Vaszary Villa múltjáról és jelenéről. (Jegyár: 500 Ft / diák, nyugdíjas, balatonfüredi lakos: 250 Ft; A Vaszary Villa belépőjeggyel rendelkezőknek ingyenes)

Május 29. vasárnap

11 óra Rendhagyó tárlatvezetés Halas Adelaidával, a Veszprémi Petőfi Színház művészével

18 óra Baráti Kristóf, Bársony Péter és Várdai István koncertje
Műsor: L. van Beethoven: c-moll vonóstrió (Op.9, No.3);
T. Giordani: C-dúr trió (Op.12, No.5); L. van Beethoven: G-dúr vonóstrió (Op. 9, No.1);
Közreműködnek: Baráti Kristóf – hegedű; Bársony Péter – brácsa; Várdai István – gordonka
(Jegyár: 1500 Ft; diák, nyugdíjas, balatonfüredi lakos: 750 Ft)

További részletek itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2024 >
április 29 - május 05
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Dennis Kelly: Árvák

    19:00 -21:00
    2024.04.30
    Balatonfüred, Huray utca 3.
    Balatonfüred, Huray utca 3.

    Színházi előadás.

  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004