Oldal kiválasztása

Árverés a villában

Szerző: | 2011-05-26.

Művészeti árverést rendeznek júliusban a Vaszary Villában. A rendhagyó kiállítással és jótékonysági esttel egybekötött aukció kuriózumnak számít a Balaton partján. Rippl-Rónai József, Aba-Novák Vilmos, Vaszary János, Egry József, Márffy Ödön egy-egy festménye is kalapács alá kerül. Részletek.

 

– Gyerekkorom óta szinte minden nyarat a Balatonnál töltöm, Füred különösen fontos a szívemnek, az elmúlt évek fejlesztései révén pedig igazán elegáns várossá vált. Sokszor gondoltam rá, hogy a két nagy szerelmemet, a műkereskedést és a Balatont valahogy összehozzam. A megújult város illetve a Vaszary Villa erre kitűnő helyszín lesz. Nem egyszerű ma Magyarországon egy művészeti aukciót vidékre vinni, mégis bízom benne, hogy sikeres lehet a rendezvény, sőt terveim szerint minden nyáron rendeznénk egy-egy ilyen akciót a villában– válaszolta érdeklődésünkre Pintér Péter, a művészeti árverést szervező Pintér Aukciósház vezetője.

Mintegy 250 műtárgy kerül majd július 15-én a Vaszary Villában árverésre, köztük a 20. század nagy magyar festőművészei közül több alkotó munkája is. A szokásoknak megfelelően az egy neves közszereplő vezette aukció nyilvános lesz, azon bárki részt vehet, sőt licitálni nemcsak személyesen, de telefonon is lehet majd.

– Az árverés tematikája természetesen a Balaton, ami nekem az életigenlést, az életörömöt jelenti. Sokféle műtárgyat bocsátunk árverésre, lesz köztük pár ezer forintos ezüst ékszertől kezdve, a tíz millió forintról induló Rippl-Rónai illetve Aba-Novák festményig, sok minden. Még gyűlik az anyag, lehet, hogy Munkácsy Mihály festményt is sikerül hoznunk. Elsősorban klasszikus és 20. századi modern festmények, szobrok, műtárgyak, Zsolnai és Herendi porcelánok szerepelnek majd az aukción, de lesznek helytörténeti és balatoni relikviák is – fogalmazott Pintér Péter.

Az aukcióra bocsátott műtárgyak mindegyike július 8-15 között megtekinthető lesz a Vaszary Villában, ahol az árverést megelőzően egy jótékonysági estet is rendeznek. Az állófogadásra megváltható belépőjegyekből befolyt összeget teljes egészében átutalják egy alapítványnak, amely csángó gyerekek balatoni nyaraltatását szervezi.

– Elegáns estély lesz, neves fellépő művészekkel, nívós zenei programmal. Bízunk benne, hogy a viszonylag drága támogatói jegyek elkelnek és tudunk segíteni a gyerekek üdültetésében. A jótékony rendezvényeknek Magyarországon még nem igazán alakult ki a kultúrája, de mivel már rendeztünk pár ilyen eseményt, úgy látom, még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is van erre fogadókészség – mondta a galéria vezetője, aki hozzá tette: az árverésen elkelt műtárgyak őket illető jutalékának egy részét szintén felajánlják az alapítványnak.

További információk itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2019 >
November
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004