Oldal kiválasztása

Kinyit a Sundance Park

Szerző: | 2011-05-31.

Június első hétvégéjén kinyit a Sundance Park. Hónapokon át kétséges volt a sokat kritizált szórakoztató centrum sorsa, most úgy tűnik, megoldódtak az üzemeltetési problémák, egyelőre az idei szezonban biztosan működik majd a park. Három nagy zenés buli lesz a nyáron.

Június 3-án, péntek délután a veterán autók sajátos versenye, másnap pedig bemutatója lesz az első program, még júniusban a BikeFest rendezvényeinek is helyet ad a park. Várhatóan minden hónap végén lesz egy-egy nagy zenés buli is a szórakoztató centrumban, ezeket az Aquaparkot üzemeltető Maspeddel közösen rendezik majd meg.
Hat bár, három diszkó, két étterem és egy 35 szobás bulihotel várja a vendégeket, az üzletek mintegy hetven százaléka már a hétvégén kinyit, a többiek néhány napos csúszással. A kifogásolt üzleteket megszüntették, hangmérnökök segítségével csökkentették a hangerőt és a helyi rendőrséggel egyeztetve megszervezték a szórakoztató centrum vendégeinek kulturált hazajutását.

– Tízmillió forintot költöttünk az épületek felújítására, a külső munkálatok befejeződtek, néhány épületben még kisebb-nagyobb átalakítások zajlanak. Egyetlen egy üzlet van még, amely bérlőre vár, ezenkívül mindegyiket sikerült kiadni, több helyi vállalkozó is érdekelt – válaszolta érdeklődésünkre Zámbó Attila, az S.D. Park Üzemeltető Kft. társtulajdonosa, aki hozzátette: a négyhektáros területen 46 épületben 136 különálló ingatlan működik 83 tulajdonossal társasházi formában.
– Igyekeztünk körültekintően eljárni, minden, korábban gondot okozó problémára megoldást találni. Folyamatosan egyeztetünk a polgármesterrel illetve a füredi rendőrkapitánysággal, bízom benne, hogy a park működése a vendégek és a városlakók számára egyaránt elfogadható lesz – mondta végül Zámbó Attila.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
július 31 - augusztus 06
  • 31

    Nyáresti koncert

    20:00 -22:00
    2023.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Nikos Ormanlidis hegedűs estje.

  • 01

    Valahol Európában

    20:00 -22:00
    2023.08.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Musical.

  • 02

    Gospel napok

    19:30 -22:00
    2023.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert.

    Tóth Vera Band koncert

    20:30 -22:30
    2023.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A koncert elmarad!

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüredi Borhetek

    18:00 -23:00
    2023.08.04-2023.08.27
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál.

    Na mi van?

    20:30 -22:00
    2023.08.04
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Laár András és Besenyő István közös estje.

  • 05

    Tárlatvezetés

    17:00 -19:00
    2023.08.05
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Áfra János tárlatvezetése.

    Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncertje

    20:30 -22:30
    2023.08.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Közös koncert.

  • 06

    OrgonaPont plusz

    17:00 -19:00
    2023.08.06-2023.08.07
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Orgona koncertek.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004