Oldal kiválasztása

Örökbefogadási nap

Szerző: | 2011-06-08.

A füredi állatmenhelyen tizenegy, az Észak-Balatoni Ebmentő Egyesületnél pedig negyven kidobott, árva kutya várja új gazdáját. Az egyesület szervezte hétvégi nyílt napon az örökbefogadás mellett lehet támogatni a rossz bánásmód, az éheztetés és az állatkínzás ellen fellépő szervezetet is.

 

Az Észak-Balatoni Ebmentő Egyesület tagjai a helyi kutyakiképzőkkel együtt pünkösd vasárnap nyílt napot tartanak, hogy gazdát találjanak az elhagyott kutyáknak. A kutyamenhelyen illetve a Fürdő utcai kutyaiskola területén rendezendő program célja: felhívni a figyelmet az állatvédelmi törvény betartására, az állattartás alapvető szabályaira. Bár Balatonfüreden az elmúlt időszakban valamelyest javult a helyzet, de még így is évente a városban 70-80 kutyát dobnak ki az utcára, van tehát min javítani.
Az állatmenhelyen készített videó itt látható.

A nyílt nap (információs stand és kutya örökbefogadási lehetőség) június 12-én, vasárnap, 10-13 óra között lesz az egykori szeméttelep területén (Bajcsy- Zsilinszky út.) A Fürdő utcai kutyaiskola területén a programok 11 órakor kezdődnek.


Önkormányzati ebadó bevezetését, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, az állatvédelmi bírság drasztikus emelését, valamint a kutyák fülkorrekciós műtéteinek betiltását tartalmazza egyebek mellett az állatvédelmi törvény megújításának javaslata. A tervek szerint a jövőben az önkormányzatok évenkénti eb összeírást végeznek majd. A gazdáknak eb rendészeti hozzájárulást kell fizetniük, amelynek elsősorban a felelős állattartásra való nevelés, az állatok megbecsülésének javítása lenne a célja. Mentesülnének azonban a díjfizetés alól azon gazdák, akik ivartalaníttatják és chippel látják el a kutyájukat, illetve háztartásonként egy eb után kérelmezhető az önkormányzatnál a fizetési kötelezettség alóli felmentés. A menhelyről hazavitt kutyák után sem kell hozzájárulást fizetni, mely az örökbefogadás gyakoribbá válását eredményezheti – olvasható a tervezetben.

Az állatvédők az állatvédelmi bírság kiszabható összegének drasztikus emelését sürgetik, emellett szívesen látnák az új javaslatban az állatkínzás végrehajtandó szabadságvesztéssel történő büntetését. Állatot elhagyni és kitenni ugyan jelenleg is akár szabadságvesztéssel büntethető cselekmény, ám az elmúlt évek tapasztalatai szerint ezért a legritkább esetben került valaki bíróság elé.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004