Oldal kiválasztása

A magyar festészet aranykora Füreden

Szerző: | 2011-06-13.

A magyar képzőművészet népszerű korszakából, az 1896-1945 közötti időszakból származó híres képek, jelentős alkotók főművei lesznek láthatók a Vaszary Villában nyíló tárlaton. Mednyánszky, Egry, Gulácsy, Rippl-Rónai, Iványi-Grünwald és társaik. Válogatás a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből.

 

A Kecskeméti Képtár füredi vendégkiállításának törzsanyagát a 20. század első felének két igen jelentős magángyűjteménye adja. Nemes Marcell, a híres műgyűjtő és műkereskedő, 1911-ben, a kecskeméti Városi Múzeum Képtárának megalapítására adományozott, nyolcvan képből álló gyűjteménye illetve a művészettörténeti szempontból igen jelentős Farkas István–Glücks Ferenc-hagyaték, mely a nyolcvanas évek folyamán került a képtár tulajdonába.

– Különösen sok fontos alkotás, tankönyvekből is ismert főművek képviselik a századelő festészetét a tárlaton. Nemes Marcell, a kortárs magyar művészet nagy támogatójaként, elsősorban század eleji mesterek alkotásait gyűjtötte. Általa szinte minden jelentős iskola festményei láthatók lesznek a kiállításon: a nagybányaiak, a szolnoki és kecskeméti művésztelep, a gödöllői kör illetve a Nyolcak közül többen, mint például Czigány Dezső, Czóbel Béla és Márffy Ödön. Az irányzatokhoz, iskolákhoz kevésbé besorolható festőknek is lesznek itt alkotásai, mint például Rippl-Rónai József, Vaszary János és Gulácsy Lajos művei. A Farkas István–Glücks Ferenc hagyaték révén pedig a magyar művészet legjelentősebbjei, nagy magányosai közül háromnak – Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István- is szerepel néhány életművet érzékeltető, igen fontos festménye, illetve szintén a gyűjteményből származnak Barcsay Jenő és Egry József alkotásai is – vélekedik ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Képtár igazgatója.

A Vaszary Villában június 18-án, szombaton nyíló A magyar festészet klasszikusai – Mednyánszkytól Barcsayig című kiállítás anyagát több száz festményből válogatták ki. (A képek teljes listája alább csatolva.) Kétségkívül a hazai képzőművészet legjelentősebb alkotói lesznek itt együtt láthatók, fontos főművek, többek között Faragó Géza Tungsram-plakát terve, Czigány Dezső sorozatindító Ady-portréja, Mednyánszky László Ágrólszakadt című alkotása valamint Farkas István: Fiatal részeg költő az anyjával illetve Tóth Menyhért Kereszten című festménye) nem véletlen, hogy a füredi kiállítás után jó pár alkotás már a Szépművészeti Múzeumban nyíló tárlaton szerepel majd.

– Mednyánszky László alkotásai, köztük a híres csavargó sorozata külön termet kapnak majd. Lesz festmény a nagy magányos Gulácsytól, itt lesznek a különös sorsú Farkas István festményei és újra helyet kap a villában Vaszary János és Márffy Ödön-egy-egy képe is – válaszolta érdeklődésünkre Kállói Judit, a Vaszary Villa művészeti vezetője, aki hozzátette: tervei szerint a Mednyánszky teremben a művészről szóló dokumentumfilm is megtekinthető lesz majd.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
február 21 - február 27
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23
    Nincsenek események
  • 24

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2022.02.24
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Enyedi Sugárka Jazz Tett koncertje.

  • 25

    Kommunizmus áldozatainak emléknapja

    16:30 -18:00
    2022.02.25
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Megemlékezés.

    Örökség

    18:00 -20:00
    2022.02.25
    Balatonfüred, Zákonyi utca 1/b
    Balatonfüred, Zákonyi utca 1/b

    Beszélgetés az örökség jelentőségéről.

  • 26

    Füst Milán 55

    13:00 -20:00
    2022.02.26
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Filmvetítés és beszélgetés.

  • 27
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004