Oldal kiválasztása

Hal és bor

Szerző: | 2011-06-24.

Ünnepélyesen is megnyitották a IX. Balatoni hal- és borünnepet. A négynapos rendezvény programjait sokan látogatják, a borok és a balatoni halakból készült ételek mellett a kulturális műsorokra is jut figyelem. Aki most kapott kedvet elindulhat, a rendezvény java még hátra van.

 

– A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a balatoni halakra, a helyi és országos borosgazdákra, a vendéglátókra. Füred a reformkorban a magyar progresszív értelmiség gyülekezőhelye volt, s ez az ünnep is ilyen alkalom. Az ötletadó Kristóf Attila nyomán indult kezdeményezés mára Balaton-felvidéki és kisrégiós ünneppé alakult, ahol egy jó pohár bor mellett cserélhetünk eszmét jelenről, jövőről vagy a múltról – fogalmazott Bóka István polgármester, a Kisfaludy Galériában tartott megnyitón.

Korzenszky Richárd tihanyi perjel ünnepi áldásában kiemelte: emberi módon akkor lehet élni, ha mindenkinek meg lesz a mindennapi kenyere.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében a helyi értékek újrateremtéséről beszélt. Kiemelte, hogy a kultúra és a magyar közélet jeleseinek megjelenése lehetőséget ad arra, hogy a bor és a hal élvezete mellett szó essen országról, nemzetről és a közös gondokról – áll az MTI tudósításában.
Az idei borünnep díszvendége Kecskemét városa, a programok Füred mellett Csopakon, Tihanyban és Paloznakon is zajlanak.

A programok folytatódnak. A borbemutatók és borvásár mellett számos más rendezvény várja az érdeklődőket. Részletek itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
július 26 - augusztus 01
  • 26

    Anna Fesztivál

    16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

  • 27

    Érdi Tamás koncert

    20:00 -22:00
    2021.07.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Klasszikusok zongorán.

  • 28

    Prímásverseny és gálakoncert

    20:00 -22:00
    2021.07.28
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Cigányprímások gálája.

  • 29

    OperaFüred

    20:00 -23:00
    2021.07.29
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

  • 30

    Operagála

    21:00 -23:00
    2021.07.30
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Híres operák a parton.

  • 31

    196. Anna-bál

    18:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Bál a hagyományok jegyében.

    St. Martin koncert

    19:00 -21:00
    2021.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Templomi koncert.

    Utcabál

    21:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Utcabál a Blaha utcában.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004