Oldal kiválasztása

Jön a nemzetközi zsűri!

Szerző: | 2011-06-29.

A hónap utolsó napján járja körbe Füredet az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) környezetszépítő verseny zsűrije. A város Paloznakkal együtt az egész országot képviseli a nemzetközi megmérettetésben. Felpörögtek a városi beruházások, több park és utca megújult.

 

A látogatással egy időben rendezik meg a Virágos Balatonfüredért verseny díjátadó ünnepségét is, június 30-án, 10 órakor a Nagy Imre park – Vasút utca csomópontnál lesz a rendezvény.

Az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében tucatnyi nemzet és mintegy huszonötezer település vesz részt. Füred hónapok óta készül a megmérettetésre, számos beruházás jelenleg is zajlik a városban, több park és utca fejlesztése azonban már befejeződött.
A 12 fős, négy különböző nemzet szakmai képviselőiből álló zsűri június 30-án egy előre meghatározott útvonal alapján tekinti majd meg a várost. A polgármesteri hivataltól indulva egyebek mellett megnézik a Kovászna parkot, a Koloska völgyet, az Arácsi Népházat, a Vitorlás-teret, a Kiserdőt, a Tagore sétányt és az Esterházy strandot. Ellátogatnak az Eötvös iskolába és a Jókai Múzeumba, és a Vaszary Villába.

A 8.30 – 16.30-ig tartó szemlén szigorú kritériumok alapján pontozzák majd Füredet, az általános benyomások mellett többek között nézik a virágtartókban, virágágyakban lévő egynyári növényeket, a közterületek állandó növényzetének minőségét, mennyiségét és fajtagazdagságát, a parkok, játszóterek rendezettségét. Figyelembe veszik a tájépítészetet, a hulladékgazdálkodást, a város infrastruktúráját, vonzerejét, a turizmus és a szabadidő kapcsolatát, de vizsgálják a korosztályonkénti környezettudatos oktatás milyenségét, és azt, hogy a lakosság illetve az intézmények milyen mértékben vesz részt a város szépítésében.

A verseny jelenleg javában tart. Balatonfüred után Olaszországba illetve Ausztriába utazik majd a bíráló grémium, ennek ellenére a város bejárása után a zsűri ismerteti a benyomásait, amelyről hírt adunk majd a honlapon.

További részletek a videóban.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október 16

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004