Oldal kiválasztása

Szelik a Balatont

Szerző: | 2011-07-05.

Huszonhat ország 136 versenyzőjével elrajtolt az F18-as katamarán világbajnokság mezőnye. A versenyzőknek nem volt egyszerű dolguk, közel hetven kilométeres széllel várta őket a Balaton, az egyik magyar egységnek az erős szélben ki is tört az árboca. E hét péntekig tart a verseny.

 

A kéttestű, 18 láb hosszú hajók előre kijelölt pályán versenyeznek a Füred-Siófok-Tihany háromszögben 4 csoportba osztva úgy, hogy két – két szín rajtol egyszerre. Az első napok selejtezői futamainak végeztével arany és ezüst csoportra osztják a mezőnyt.

A verseny első napján az esélyesek, a holland Mischa Heemskerk, az ausztrál Darren Bundock, és a szintén holland Koen de Koning jól futottak, a legjobb magyar egységként pedig a 2010-es Magyar Bajnok Váradi Szabó János, Pető Tamás kettős a 31. helyen zárta a napot.

Amennyiben az időjárás engedi, a hét minden napján lesznek futamok, így izgalmakban nem lesz hiány, július 8-ig, a világbajnokság zárónapjáig még lehet gyönyörködni a száguldó hajókban.

A verseny legfrissebb eredményei a BYC honlapján olvashatók.

A füredi kempingben állomásoznak a versenyzők és a katamaránok, ahol bárki megtekintheti a hajókat. (A verseny ideje alatt napi belépőt lehet váltani a kempingbe.) A füredi mólótól továbbra is indulnak nézőhajók, minden nap délelőtt fél 11-kor, így két órán keresztül közvetlen közelről lehet élvezni a valóban látványos versenyt. Távcsövet, kamerát érdemes vinni!

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!


Fotó: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2019 >
augusztus 26 - szeptember 01
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Kelemen Kabátban

    21:00 -22:30
    2019.08.28
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Nyári dallamok.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    PG Csoport

    21:00 -22:30
    2019.08.31
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Alföldi zene.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004