Oldal kiválasztása

Ausztrál hódította meg a Balatont

Szerző: | 2011-07-09.

A vitorlázáshoz tökéletes szélnek hála, ma négy különösen izgalmas futammal zárult az F18-as katamarán világbajnokság. Éles küzdelemben végül az ausztrál csapat győzött. A versenyzők elismeréssel beszéltek a Balatonról, különlegesnek nevezték a tavat. Sikeres volt az első füredi világbajnokság.

 

– Megérte korán felkelnünk, mert bejött, amire vártunk. A jó szélben 4 futamot tudtunk rendezni, ahol nagyon komoly versenyek zajlottak – mondta Nagy R. Attila a Balatonfüredi Yacht Club elnöke.

– Nagyon izgalmas volt ez a világbajnokság, mert a szél elképesztő gyorsan változott – mondta Darren Bundock, aki Magyarországon a tizenharmadik világbajnoki címét zsebelhette be. – Addig a pillanatig nem voltunk biztosak a győzelemben, amíg át nem haladtunk a célvonalon – tette hozzá Jeroen van Leeuwen. – Annyi minden történt, már a pályán számolgattuk a pontokat, mert csak kettő volt köztünk és Mischa között. Nem kezdtünk jól és Mischa nagyon jól védekezett, de külön szórakoztatóvá tette a versenyt, hogy az utolsó futamot ő nyerte.

– Mindent megtettünk a győzelemért, de a végén Darren egy kicsit jobb volt- nyilatkozta Bastiaan Tentij. – Nagyon elégedettek vagyunk az ezüstéremmel. Mindig jó Darrennel versenyezni, mert hatalmas csatákat vívunk. A kemény része az volt, hogy folyton változott a szél és sosem tudtuk, hogy merről fog fújni, de ma kivételesen jó szelünk volt.

A magyar versenyzők közül a Váradi Szabó János – Petheö Tamás páros végzett a legjobb helyen, összesítettben a 37-ek lettek. Őket követi az arany csoportban 49. helyen befutó Diószegi Zoltán – Jankovics Gábor páros. Nagyszerű eredményt tudhat magának a Fréderique Pfeiffer oldalán debütáló Róka Bianka, aki ugyan francia színekben versenyzett, és az ezüst csoport 23. helyét szerezte meg, mégis előkelő, első pozíciót tudhat magáénak a hölgyek között.

– Dél-délnyugati szél fújt és a rendezők jó pályát állítottak össze, bár voltak benne nagyon nehéz szakaszok, ahol nem volt megfelelő a szél. Voltak kisebb technikai problémáink, emiatt nem találtuk úgy magunkat, ahogyan az előző napon. Visszaestünk ugyan 9 helyet, de így is nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel – összegzett Váradi Szabó János.

– Csodálatos idő volt ma, gyönyörű napsütés és stabil szél, így nem volt igazán technikás a verseny. Az arany csoportban teljesen más, főleg a rajtnál van jelentős különbség, elképesztő, hogy milyen tempóban tudnak indulni. Nagyon jó volt a világklasszisokkal együtt versenyezni, nekünk még van hová fejlődnünk, de most már látjuk az irányt – tette hozzá Diószegi Zoltán.

Remek képek a versenyről. Videó itt.

Az élen hatalmas verseny folyt a vezető pozícióért, míg végül az alábbi eredmény született:

1. (AUS) Darren Bundock – Jeroen van Leeuwen

2. (NED) Mischa Heemskerk – Bastiaan Tentij

3. (ITA) Vittorio Bissaro – Lamberto Cesari

4. (BEL) Carolijn Brouwer – Wouter Samama

5. (NED) Pim Nieuwenhuis – Ferdinand von West

6. (NED) Coen de Koning – Thye Visser

7. (FRA) Pierre Le Clainche – Antoine Joubert

8. (FRA) Moana Vaireaux – Romain Petit

9. (FRA) Jean Cristophe Mourniac – Arnaud Jarlegan

10. (FRA) Charles Hainneville – David Faonnuillére

Forrás: BYC

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004